Életmód

Védőoltással harcolhatunk a májbetegségek ellen

Tudtátok, hogy mindössze 12 nap alatt is egy életre tönkretehetjük a májunkat? Ráadásul a májbetegségek legnagyobb része évekig lappang, semmilyen tünetet nem okoz, csak későn derül rájuk fény. Alkohollal, fölöslegesen szedett gyógyszerrel, felelőtlen életmóddal egyaránt mérgezzük magunkat. Pedig ma már nagyobb odafigyeléssel és védőoltásokkal is megelőzhetnénk a bajt.
Dr. Telegdy László hepatológus
Dr. Telegdy László hepatológus

– Legnagyobb szervünket mi magunk is károsítjuk. Fő ellenségünk ebből a szempontból az alkohol. A túlzott ivászat okozta májzsugor miatti halálozásban a férfiakat tekintve első helyen állunk Európában, és megdöbbentő, hogy ugyanezzel a női betegek is másodikak a listán – kezdi egy elgondolkodtató adattal Dr. Telegdy László hepatológus, a Szent László Kórház Hepatológiai szakrendelésének főorvosa. – Évente tizenkét liter nálunk az egy főre jutó alkoholfogyasztás, ám az a lényeg, hogy ennek nagy része tömény szesz. Az alkoholról már bizonyított, hogy vezető májméreg, hiszen lebontása szinte teljes egészében ebben a szervünkben történik. A máj legfőbb szerepe pedig éppen a méregtelenítés…

A negatív hatások ráadásul összeadódnak, egymást erősítik. Amennyiben valaki például krónikus hepatitis C vírusfertőzésben szenved, és egyébként alkoholt is iszik rendszeresen, vagy mondjuk, túlsúlyos és zsírmája alakult ki a sok ivás következtében, akkor a betegség romlása felgyorsul, sokkal súlyosabb állapot jön létre. Ha egy férfi mindennap minimum napi 60 gramm alkoholt iszik, vagy egy nő napi 20 grammot, tíz-húsz évig, akkor garantáltan zsírmájuk lesz. Ugyanez megtörténik akkor is, ha mindössze 12 napig (!) egyfolytában kiemelkedő mennyiségű alkoholt fogyasztunk (napi 200 grammot, azaz kb. 4 liter sört, vagy 2 liter bort).

Aki 8-10 évig folyamatosan elkortyol ennyit, egész biztosan már alkoholos májgyulladásban betegszik meg…

Mikor forduljunk szakorvoshoz?

– A májbetegségeket időben ki lehet deríteni, ami azért fontos, mert a többségük akár évekig nem okoz tüneteket – figyelmeztet a hepatológus. – Ehhez első lépés a májfunkciós tesztek elvégzése, amelyek minden normál vérvételhez hozzátartoznak. Ha két egymást követő laboreredménynél is kóros értékek mutatkoznak, érdemes ultrahang-vizsgálatot végeztetni, majd felkeresni egy hepatológus szakrendelést. (Azért van szükség két vérvételre, mert több tényező, például hosszabb antibiotikumos kúra megváltoztatja az eredményeket.)

Megnyugtató, hogy a krónikus vírusbetegek több mint felét ma már meg tudják gyógyítani, s a kezelés még a gyógyíthatatlan esetekben is kitolja a májzsugorodás lehetőségét. Csakhogy jó tudni azt is, hogy ha a májfunkciók normálisak is, akkor is fennállhat vírusfertőzés! Ennek oka, hogy hepatitis C vírust csak 1990-ben fedezték fel, rá két évre kezdték el szűrni a véradókat. Azóta ugyan kevés a vérrel átvitt hepatisek száma, csakhogy a betegséggel sokan 1992 előtt fertőződtek meg. A mostanában felfedezett C-vírusbetegek jellemzően negyven-ötven év körüliek, éppen az érintettek köréből kerülnek ki. Eddig valamennyien tünetmentesek voltak, csak most jelentkeztek a panaszok. „Friss” C vírusfertőzés már szinte csak a vénás drogosok és az egészségügyi dolgozók között található (véletlen baleset nyomán, például egy kémcső eltörésekor). Telegdy doktor úr figyelmeztet: annak, aki 1992 előtt vérátömlesztést kapott, vagy korábban – akár egyetlen alkalommal is! – vénás droghasználó volt, tetoválása van, netán felelőtlen szexuális kapcsolatba bonyolódott, érdemes a vizsgálatot elvégeztetni.

A fertőzés megelőzhető!

Mind a hepatitis B, mind a C vírust terjesztik a vénás drogosok, ám nem megfelelő higiénés körülmények között végzett tetoválással, piercing beültetésével, akupunktúrával is megjelenhet a fertőzés.

– Mindig javaslom, hogy mielőtt rászánná valaki magát a tetoválásra, nézze meg alaposan a szalont, milyen körülmények között dolgoznak. Ha ugyanabba a festékes tégelybe mártják a tűt, megtörténhet a fertőzés, hiába steril maga a tű! – figyelmeztet a hepatológus.

A B vírus főként a fiatalokat fenyegeti, hiszen szexuális úton terjed, és sajnos, az esetek egy részében krónikussá fajul. Ráadásul az akut fertőzés is hónapokig fertőz, gyakran csak vérvételnél derül ki a pozitív eredmény. Pedig létezik védőoltás, amely a 14 éves korosztálynak kötelező és ingyenes, valamint a felderített B vírushordozó betegek közvetlen hozzátartozóit is ingyenesen oltják. Ám fontos tudni, hogy mivel az oltás csak öt éve kötelező, ezért a 18 év fölöttiek nem védettek. Az aktív szexuális életet élő, partnerüket gyakran cserélő fiataloknak mindenképp javasolt az oltás!

Nem is gondolnánk, hogy a közös borotva vagy a közös törülköző használata milyen veszélyes: hepatitis B vagy C vírus kerülhet a szervezetünkbe emiatt. Még sportsérülésnél s előfordulhat a fertőzés (például a küzdősportoknál).

Óvintézkedések a tengerparton

Aki tengerpartra, főleg a trópusokra utazik, annak a szakember javasolja a hepatitis A vírusfertőzés elleni oltás beadását. Egy adag már biztos védelmet ad a szervezetnek, a hat hónap múlva történő ismétlő szúrás pedig egy életen át véd! Persze nem árt a szokásos „védőintézkedéseket” is megtenni: ilyen területeken ne igyunk csapvizet, jéggel dúsított italokat (szennyezett lehet a jég), ne együnk nem hámozható gyümölcsöt, nyers tengeri herkentyűket! Csak palackozott vizet fogyasszunk (amelyet előttünk bontanak fel), és nem a helyi készítésűeket! A salátákkal is vigyázzunk, mert a helyi vízzel mossák, és az fertőző lehet.

Gyógyszerszedés csak ellenőrzötten!

A gyógyszer okozta májkárosodások általában allergiás alapon alakulnak ki, előre nem mondható meg, kinél jelentkeznek. Súlyos esetek is kialakulhatnak, például a speed és az extasy tabletták használatakor, amelyek néha rövid idő alatt halálos májelváltozást okoznak. Az ízületi gyógyszereknél és a lipid(vérzsír)csökkentőknél is gyakran történik májkárosodás, ezért kezelés közben ellenőrizni kell a májértékeket. (Bizonyos természetgyógyászati szereknél is előfordulhat a jelenség, a hepatológusok még kifejezetten májvédőnek hirdetett keverékeknél is találkoztak már ilyennel.) Az interneten hirdetett testépítő és egyéb „csodaszerekkel” is legyünk óvatosak, mert nem biztos, hogy ellenőrzöttek. Aki már tudja magáról, hogy májbeteg, annak a potenciálisan károsodást okozó gyógyszereket kerülni kell, ennek eldöntésében a szakorvos az illetékes.

Hepatitis ábécé

Hepatitis A vírusfertőzés: Leggyakrabban széklettel szennyezett ivóvízzel, fertőzött élelmiszerekkel terjed. A rossz higiénés viszonyok hajlamosítanak a fertőzésre. Gyakran jár magas lázzal, gyomorrontásra emlékeztető tünetekkel. Lappangás ideje 15-45 nap. A betegek – a ritkán előforduló heveny májsorvadással járó eseteket kivéve – teljesen meggyógyulnak. Vírushordozás nem fordul elő. VAN RÁ VÉDŐOLTÁS!

Hepatitis B vírusfertőzés: Főleg szexuális úton, injekciókkal, vénás droghasználattal, nem sterilen végzett tetoválással, testékszer-behelyezéssel terjed. A fertőzött anya szüléskor megbetegítheti gyermekét. Az esetek 5-10 százalékában okoz krónikus májbetegséget, tünetmentes vírushordozó állapot, idült májgyulladás, májzsugor, sőt májrák alakul ki. Lappangási ideje 30-180 nap. Jellemzőek az izom- és ízületi fájdalmak. Sokszor tünetmentesen zajlik. Lefolyása elhúzódóbb, mint az A vírusfertőzésnek. VAN RÁ VÉDŐOLTÁS!

Hepatitis C vírusfertőzés: 1992 előtt vérkészítményekkel, ma főleg intravénás droghasználat, nem steril tetoválás útján terjed, a szexuális átvitel lehetősége elenyészően csekély. Az esetek egyharmadában néhány hónap alatt meggyógyul, akár sárgasággal jár, akár tünetmentes. Mintegy 70 százalékban azonban lassan – átlag 20-25 év alatt – májcirrózis alakul ki, mely szintén májrákhoz vezethet. Ilyenkor csak a májátültetés segít. Gyakori a visszaesés. NINCS RÁ VÉDŐOLTÁS!

 

Utóirat: Nincs szükség szigorú diétára!

Tévhit, hogy a májbetegeknek feltétlenül diétázniuk kell! Erre csak nagyon súlyos esetben és a már kialakult májzsugorodás fennállásakor van szükség. Sokan összekeverik az epe- és a májbetegségeket, az epebetegek diétája jóval szigorúbb. Kifejezetten előnyös például májpanaszok esetén szőlőcukor fogyasztása. Kizárólag a kísérő epe- és a hasnyálmirigy-betegségnél kell óvakodni a túl zsíros és a túl fűszeres ételektől. Az egyetlen, ami minden esetben tiltólistára kerül: az alkohol!

Még több az e heti Nők Lapjából:

Ki is az a Novák Péter? »
Agyonszeretett gyerekek »
Új rovatunkban „angyalaink” segítenek »
Szeresd meg a tested! – Somával »
D. Tóth Kriszta: Nagybetűs Nyaralás – 1. rész »
Tessék morzsázni! » 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése