Életmód

12 új fitnesz- és wellnesstrend az új évre

Néhány évtizede még valamiféle úri huncutságnak számított a Jane Fonda-féle lábmelegítős aerobik – 2010-re azonban már senki sem vitatja, hogy a rendszeres sportnak és testünk-lelkünk karbantartásának mindenki napi programjában ott a helye. Már csak az a kérdés, mi a legújabb divat az edzőtermek órarendjében és a tányérokon.

A szakértők minden év elején megpróbálják megjósolni, melyek lesznek a legnépszerűbb fitnesz-, wellness- és táplálkozási irányzatok az adott esztendőben. A tengerentúli „jóslatok” szerint, bár a válság remélhetőleg lassan lecseng, idén még rányomja a bélyegét a sportolási szokásainkra: jobban megnézzük, mire adjuk ki a nehezen megkeresett pénzt. S mivel időnk sincs több, mint tavaly, gyorsan akarunk eredményeket elérni. Színre lépnek az egészségükkel törődő idősek is, és egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy egészséges élelmiszert vásárolhassunk a sarki közértben és a szupermarketben.

Ami már a múlté: drága, elit fitneszklubok

1. Az új trend: legyen hatásos, legyen olcsó! Tavaly már megtapasztalhattuk a gazdasági válság kellemetlen következményeit: nem csoda, ha sokan kénytelenek voltak a sportra költött összegekből is lecsípni. Az idén változatlanul népszerűek lesznek a gazdaságos edzések. Az edzőtermekben is beindulnak majd az akciók, de még többen lesznek, akik a DVD-re vagy otthoni fitneszberendezéssel végzett gyakorlatokra szavaznak.

Ami már a múlté: egyéni edzés

2. Az új trend: csoportban jobb! Ha többen mozgunk, egymásból merítjük az energiát, lelkesebbek vagyunk, tehát megnő az edzés hatásfoka. Ráadásul, ha fix időpontban kell megjelennünk az edzőteremben, kevésbé leszünk hajlamosak elbliccelni az egészet. Aki tehát továbbra is edzőteremben sportol, nagyobb valószínűséggel fogja a csoportos órákat választani, mint a magányos „gyúrást”.

12 új fitnesz- és wellnesstrend az új évre

Ami már a múlté: hosszú, kényelmes tempójú edzés

3. Az új trend: fele idő, dupla eredmény. Ami biztosan nem fog nőni 2010-ben: a szabadidőnk mennyisége. Egyre többen vannak azok, akik nem tudnak alkalmanként egy órát vagy még többet szánni az edzésre, mégis eredményeket szeretnének látni. A megoldás: rövid, de nagy intenzitású mozgás, például a boot camp stílusú „kiképzések”, vagy a hatékony köredzések, amelyek rövid idő alatt is rengeteg kalóriát égetnek el, ugyanakkor az izmok tónusán is javítanak.

Ami már a múlté: popsinövelő, üldögélős videojáték

4. Az új trend: játék és sport együtt. A videojátékok az új évben sem veszítenek népszerűségükből,  rajongóik azonban már nem ülnek órákat a gép előtt, inkább összekötik az edzést a játékkal. A Wii Fit és társai egyre több otthonba költöznek majd be, sőt a tengerentúlon azt tippelik, hogy az edzőtermekben is megjelennek a videojátékra épülő órák. Teret hódítanak az elért eredmények nyomon követésére vagy inspirációra alkalmas kütyük is, például a mobiltelefonokra telepíthető fitneszalkalmazások.

Ami már a múlté: a sport a fiatalok privilégiuma

5. Az új trend: sportos idősek. Az év egyik fontos irányzata lesz az idősek igényeit szem előtt tartó fitnesz és wellness. Lassan nyugdíjba vonul ugyanis az a generáció, amelynek egyre több tagja döbbent rá már korábban: az időskor nem egyenlő a folyamatos betegeskedéssel. Ezek az egészségtudatos idősödő emberek komoly keresletet jelentenek az edzőtermek számára, ám speciális igényekkel jelentkeznek. Egyre több helyen indulnak órák kifejezetten az ő erőnlétükre, egészségügyi problémáikra szabva.

12 új fitnesz- és wellnesstrend az új évre

Ami már a múlté: alakformálás mindenáron

6. Az új trend: nemcsak szépség, funkció is! A funkcionális erősítő edzések lényege, hogy nemcsak szépítik a testet, hanem a mindennapokat is megkönnyítik. Az ilyen tréningek olyan mozgásformákra épülnek, amelyeket elvileg ösztönösen, mégis gyakran rosszul, az izmokat, ízületeket terhelve végzünk, és a hétköznapokon is komoly segítséget jelent, ha tökéletessé csiszoljuk őket. Kiváló funkcionális gyakorlat például a guggolás vagy a kitörés, de a szabad súlyzókkal végzett gyakorlatok is jók lehetnek, ha edző irányításával, odafigyelve gyakoroljuk őket.

Ami már a múlté: unalmas aerobikórák

7. Az új trend: különleges őrületek. Külföldön nagy sláger, de már itthon is kipróbálható néhány helyen a Zumba nevű fitneszbuli, amely egyesíti a latin táncok és az aerobik lépéseit, égeti a zsírt, növeli az állóképességet, ráadásul könnyen elsajátítható. A trapézon való röpködést és az alakformálást összehozó Jukarit a Reebok cég és a Cirque du Soleil szabadította rá a világ edzőtermeinek népére, és az új sportág egyre több rajongót szerez magának, csakúgy, mint a rúdtáncaerobik. Itthon a jógatánc, valamint a táncos-holisztikus szemléletű Nia számít egyre kedveltebb sportnak.

Ami már a múlté: önjelölt edzők

8. Az új trend: megbízható, felkészült szakemberek. A felmérések szerint egyre kisebb terük van az önjelölt edzőknek, fitneszszakembereknek, csodadoktoroknak. Az egészségükkel tudatosan törődő emberek ugyanis ma már jobban megnézik, kinek a kezébe teszik a testi épségüket, és nem utolsósorban: pénzüket.

Ami már a múlté: többhetes várólisták a szépségszalonban

9. Az új trend: szépségbár, ahová bármikor beeshetsz. Itthon még csak manikűrbár működik, de tőlünk nyugatra sorra nyitnak az úgynevezett szépségbárok, ahová bármikor beeshetsz, ha úgy érzed, hogy az arcodnak, testednek szüksége van egy 20-30 perces expressz kezelésre.

Ami már a múlté: chips és kóla

10. Az új trend: immunerősítő ételek. A jövő-menő járványok idején az emberek jobban megnézik, mit is tesznek a tányérjukra. Ma már nem elég, ha egy étel finom, de az sem, ha kalóriaszegény: a legjobb, ha az immunrendszer munkáját is segíti. Népszerű például a méz, a probiotikus joghurt és persze a legkézenfekvőbb természetes immunerősítő, a gyümölcs.

12 új fitnesz- és wellnesstrend az új évre

 

Ami már a múlté: eldugott bioboltok szegényes kínálattal

11. Az új trend: mindenhol hozzáférhető bioélelmiszerek. A nagy élelmiszeráruház-láncok is felfedezték végre a bioélelmiszerekben rejlő lehetőséget – egyre nagyobb a választék belőlük, így nem kell a hetente egyszer nyitva tartó biopiacon, szombat hajnalban beszerezni a heti betevőt. Ráadásul a bioélelmiszerek ára is egyre megfizethetőbb.

Ami már a múlté: „munkásnadrág”-stílusú edzőruhák

12. Az új trend: nőies fitneszviselet. Az aerobiknadrág fölé kis szoknya kerül, a felsők hangsúlyozzák az alakot, sőt még a sportcipők is egyre kecsesebbek. 2010 vitán felül a nőies öltözködés éve lesz – az edzőteremben is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top