Életmód

Az egészségtelen étrend súlyosbíthatja a depressziót!

Egy új ausztrál kutatás szerint a depressziós hölgyeknek érdemes lenne alaposan átvizsgálni az étrendjüket, és megszabadulni a feldolgozott ételektől.

A Melbourne-i Egyetem kutatói ugyanis új vizsgálatukban arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak a 20 és 93 év közötti nőknek a körében gyakoribbak voltak a hangulatzavarok, akik 10 éven keresztül főként finomított, feldolgozott élelmiszert fogyasztottak.

A kutatás vezetője, Dr. Felice Jacka szerint csodadiéták nem léteznek, de aki főként zöldséget és gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, zsírszegény tejtermékeket és sovány húst fogyaszt, és a feldolgozott élelmiszerekből, valamint az édességekből csak néhanapján csemegézik, annak mind a fizikai, mind a lelki egészsége rendben lesz.

Jacka csapata több, mint 10  évig gyűjtött adatokat 1046 nő étrendjéről és  lelki egészségéről. 925 nőnek nem volt lelki gondja, 121 résztvevő azonban depressziós és szorongásos tünetekkel küzdött. Amikor a kutatók megpróbáltak utánajárni, hogyan befolyásolhatja az étrend ezeket a problémákat, arra jutottak, hogy a „nyugati” étrend, amelyben komoly szerepet foglal el a hamburger, a fehér kenyér, a pizza, a chips, az ízesített tejitalok, a sör és a cukros ételek – 50 százalékkal növeli a hangulati zavarok előfordulásának valószínűségét. 30 százalékkal kevesebb volt az esély azonban ezekre a tünetekre azoknak a nőknek a körében, akik egészséges étrenden éltek, sok zöldséget, gyümölcsöt, marha- és bárányhúst, halat és teljes kiőrlésű gabonát fogyasztottak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top