Életmód

H1N1: súlyos járvány várható ősszel

A déli féltekén újra támad az új influenza vírus, ezért várhatóan ősszel újabb erős hullámban érkezik Magyarországra is. Az országos tiszti főorvos elővigyázatosságra int: mindenképpen oltassuk be magunkat - megint!

Falus Ferenc - forrás: tudobeteg.hu
Falus Ferenc
forrás: tudobeteg.hu

Március 8-14. között volt az első olyan hét, amikor senki sem halt meg H1N1-nel kapcsolatba hozható módon. Ám mielőtt elégedetten hátradőlnénk, tudni kell, hogy a Föld déli felén most kezd el támadni a vírus. Dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint ez okot ad az aggodalomra, hogy ősszel újult erővel támad Magyarországon is. „A nagy világjárványokra általában jellemző, hogy két-három hullámban söpörnek végig. Például a nagy 1918-as járvány idején a második hullám volt a súlyosabb” – tette hozzá. Az új típusú influenza pedig rokona a hírhedt spanyolnáthának! Épp ezért betegedett meg most kevesebb idős ember, mert ők valamennyi védettséget élveznek. 

Viszont minimum négyszer annyi várandós nő esett áldozatul, mint a nem terhes betegek. Ezért rájuk különösen – de nem csak rájuk – vonatkozik, hogy azoknak, akik tavaly ősszel vagy télen kaptak védőoltást is újra be kell oltatniuk magukat, mert az újabb vírustörzs ellen nem ad védettséget a korábbi oltás! Ugyanakkor a főorvos hangsúlyozta, hogy a mindennapi higiéné legalább ilyen fontos, például ne feledkezzünk meg a kézmosásról mosdóhasználat, tüsszentés stb. után, ami nem csak az influenza szempontjából fontos lépés a megelőzés útján. Hihetetlen, hogy hány ember képtelen ezt az apró mozdulatot megtenni, pedig a csap kevésbé veszélyes, mint a H1N1.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése