Életmód

Miért látjuk magunkat kövérnek?

Brit tudósoknak sikerült megfejteniük, miért látják a nők kövérebbnek magukat a valóságos méretüknél. Kiderült, hogy az agyunk játszik velünk, és elrajzolt képet ad a testünkről.

Miért látjuk magunkat kövérnek?A University College London kutatói szerint az agy által adott testkép akár kétharmaddal szélesebb és egyharmaddal alacsonyabb is lehet a valóságosnál. Ez a tévedés magyarázatot adhat arra, miért érzi magát sok vékony nő mindig kövérnek, és a különféle táplálkozási zavarok megértéséhez is segítséget nyújthat. Jó néhány olyan nő is van, aki tisztában van a saját súlyával és alakjával, a belső önképzavar mégis folyamatosan gyötri.

A kutatók arra kérték a kísérletben részt vevő nőket, hogy írják le a bal kezüket anélkül, hogy ránéznének. A kéz tíz tulajdonságára, részletére kérdeztek rá. A résztvevők a nagyujj és a mutatóujj közötti távolságot 69 százalékkal nagyobbra becsületék a valóságosnál, míg a kéz hosszát átlagosan 28 százalékkal rövidebbre. Amikor különböző méretű kezeket kellett összehasonlítaniuk, ki tudták választani, melyik az a kéz, amely a hosszúságát és a szélességét tekintve körülbelül megegyezik az övékkel. A tudósok szerint az egész testről alkotott kép vizsgálata hasonló eredményeket hozna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top