Életmód

11 hely, ahova idén sem jutunk el

Elképzeljük, elhatározzuk, eltervezzük, aztán semmi nem lesz belőle, mi pedig kifogásokat keresünk, és végül rossz szájízzel ugyan, de megbocsátunk magunknak. Összegyűjtöttük azokat a dolgokat, amik fontosak, de mégis sokszor kimaradnak az életünkből.

1. Régi barátok
Sajnos, hogy nem lakhatunk ugyanott, ahol legjobb barátaink. Sokszor messzi városokba vagy országokba, kontinensekre költöznek, ilyenkor válnak belőlük fokozatosan régi barátok. Ennek ellenére nem kamu, hogy szeretjük őket, és rosszul érezzük magunkat, amikor arra gondolunk, hány év telt el a legutóbbi találkozás óta. Fogadkozunk, hogy majd karácsony környékén… akkor, amikor a szóról még csak a mézeskalács és a fa jut eszünkbe, nem pedig az előbbi megsütésével, illetve az utóbbi felállításával járó nehézségek.

2. Templom
Nyakunkon az adventi időszak. Sok egyéb teendő mellett ilyenkor ildomos lenne gyakrabban benézni az Isten házába; már csak a hangulat miatt is. Az nem ér, hogy csak karácsonykor megyünk tolongani; ha van Isten, akkor nála ezzel biztos nem lehet pontot szerezni. Mi mégis többnyire megelégszünk az éjféli mise vagy karácsonyi istentisztelet meglátogatásával.

11 hely, ahova idén sem jutunk el

3. Szabó
Mivel számtalan szebbnél szebb ruhát vásárolunk folyamatosan annak ellenére, hogy méretben nem igazán passzolnak, időnként elengedhetetlen, hogy meglátogassunk egy szabót, akit bizonyos kerületekben varrónőnek neveznek. Ilyenkor mindig kiderül, hogy még véletlenül sem S-es méretet kellett volna venni, illetve, hogy a lábunk közel sem olyan hosszú, mint amilyennek azon a bizonyos shopping tripen hittük. Mindezeket figyelembe véve inkább elmegyünk új ruhákat venni.

4. Karácsonyi vásár
Vegyük a forralt borban tocsogó, kolbász- és dödölleszagban úszó Vörösmarty teret, ahol ha elbambulunk, könnyen ráléphetünk egy sírdogáló kisgyerekre, vagy felboríthatunk egy karácsonyfadísz-bódét. Ha ez elsőre nem is tűnik túl vonzónak, valljuk be, szeretjük a vásárt, mert a pöttyös bögrék, a színes söprűk és a többi  giccses ajándéktárgy részei a karácsonyi hangulatnak. Valószínűleg idén sem megyünk el, mert hideg van és irtózunk a tömegtől, de azért jó tudni, hogy van.

11 hely, ahova idén sem jutunk el

5. Fürdő
Minél hidegebb az időjárás, annál többször jut eszünkbe, hogy ideje lenne elmenni fürdőbe és órákon keresztül aszalódni a gőzben. A Rudas a kedvencünk, de mivel oda csak este mehetünk a pasinkkal, marad a Szecska. Viszont az macerás helyen van, soha nem lehet parkolni és túl korán zár, úgyhogy inkább eresztünk egy kád forró vizet és beledobálunk mindenféle pofátlanul drága cuccot, hogy legalább a wellness illúziója meglegyen.

6. Műjégpálya
Akármennyit is rinyál a kölök, ezúttal nem fogja keresztülvinni az akaratát. Már gyerekkorunkban is utáltunk a jégen botorkálni, és a helyzet azóta csak romlott. Nincs kedvünk átöltözni, fagyoskodni, és főképp arra a pár emberre irigykedni, akinek valahogy sikerült megtanulnia korcsolyázni. Inkább elvisszük a Mekibe.

11 hely, ahova idén sem jutunk el

7. Lakógyűlés
A bajuszos néni az elsőről egy-két percig kedves, persze utána is, csak közben az agyunkra megy. Az új lift is tök jó lenne, meg persze a tető felújítása sem várhat már sokáig, de kit érdekel, hát soha nem is látjuk. Akkor sem megyünk el a közgyűlésre, most sem. A postaládába bedobott jegyzőkönyvet szemlesütve átfutjuk, és rögvest megfeledkezünk az egészről. Becsüljük a lelkiismeretes kockafejű tulajdonostársakat, akik határozatképessé teszik az összejövetelt, de akkor sem. Legközelebb sem.

8. Kiállítás
Szeretjük a képzőművészet jól sikerült, vagy éppen annak hazudott eredményeit, ezek közül néhány tényleg tetszik is. Ennek ellenére nem látogatjuk meg a Nemzeti Galériát pusztán Csontváry Kosztka Tivadarék kedvéért. Nekünk legalább Van Gogh, de inkább Monet kell, hogy kígyózó sorokban gyűrögethessük a netes foglalás után kinyomtatott jegyünket. Amikor ilyen nincs, lelkiismeret-furdalás nélkül választunk filmet, színdarabot vagy bármit. Lássuk be, hogy a kiállítás felettébb hasznos volta ellenére emberpróbáló kiruccanás.

9. Opera
Az operát szinte csak a klasszikus zene egyes avatott, többnyire belterjes rajongói utálják. Ők azok, akik a díszlet és sztori nélküli tiszta, instrumentális zenét preferálják, az operát pedig egyenesen bohózatnak tartják. Mi, laikusok inkább csodáljuk a dívák szépségét vagy kövérségét és hangjuk fülrepesztő kvalitását, beleéljük magunkat a történetek drámájába és nebáncsvirágként elérzékenyülünk. A bérletet azért ennek ellenére meghagyjuk a szmokingban pezsgőző, szivaros-zsíros társaságnak.

11 hely, ahova idén sem jutunk el

10. Fitneszterem
A konditeremben az ősz a nagy visszatérés ideje. Télen még a lángosnál is nagyobb veszélyek leskelődnek ránk: sötét van és hideg, így még kevesebbet mozgunk, és bánatunkban annál többet kajálunk. Ahhoz azonban, hogy a puccos kondibérletek megint előkerüljenek a fiók aljáról, nagyobb elhatározás kell, mint egy háromliteres popcorn-kóla kombó megvásárlásához.

11. Autószerelő
Ott elől a jobb oldalon már vagy fél éve kotyog valami, kicsit idegesítő ugyan, de ha feltekerjük a rádiót, akkor csak a nagyobb kátyúknál hallatszik, amikor az egész karosszéria belereccsen az úthibába. Utálunk szerelőhöz járni, utáljuk a körülményességet, a sorban állást, a költségeket és a sok érthetetlen bullshitet, amit végig kell hallgatnunk mindeközben. Hacsak nem füstöl vagy nem írja ki a fedélzeti számítógép, hogy tíz kilométer múlva felrobban a csotrogány, akkor most télen sem tesszük be a lábunkat egy autószerelő-műhelybe sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top