Életmód

Online flört vetett véget a kapcsolatnak

Az internet egyszerre rombol és épít kapcsolatok tekintetében. Vannak párok, akiket összehoz, de van, aki már a virtuális kapcsolatot is megcsalásnak tekinti.
Online-flört vetett véget a kapcsolatnakOlvass tovább!
Belehalt az első csókba

Ettől függetlenül a felmérések arra utalnak, hogy a jól működő kapcsolatokat épp olyan könnyen tönkreteheti, ahogy az újak létrejöttét segíti. Az erre vonatkozó kutatás résztvevői legalábbis erről számoltak be: 34 százalékuk ennek ellenére továbbra is hiszi, hogy van arra esély, hogy működő szerelmi kapcsolatot hozzanak létre az interneten keresztül. Érdekes, hogy ebben a férfiak hisznek erősebben, a megkérdezettek 41 százaléka vallott így.

A nők ezzel szemben szkeptikusabbak: 28 százalékuk hisz abban, hogy az internet segítséget nyújt a pártalálásban. Az idősebb generáció tagjai közül még kevesebben vannak azok, akik dicsérik az internetet. A szakértők úgy vélik, a támogatóknak van igazuk, szerintük az internet leegyszerűsíti a flörtölést, és lehetővé teszi, hogy két ember találkozzon egymással.

Persze az internet nem csak a szerelmespárok összehozásában jó: a felmérésben résztvevők közül szinte minden harmadik tudott olyan esetről, amikor egy kapcsolatnak egy online flört vetett véget. Sőt! A többség már azt is megcsalásnak tekinti, ha valaki egy virtuális kapcsolatot is fenntart a szerelmi kapcsolata mellett.

 

Forrás: hir24.hu

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése