Életmód

Hol vannak ma a szexualitás határai?

Léteznek napjainkban erkölcsi gátak a szexben? Amikor a kamasz srác a neten nézett felnőttfilmekből azt tanulja meg: "a nőkkel keményen kell bánni az ágyban". A fiatal lány pedig azt: "akkor vagyok menő, ha bevállalok mindent." Hova vezet ez?
Hol vannak ma a szexualitás határai? „Lassan csinálom, úgy nem eshetsz teherbe!”

A szexuálpszichológusok és a felnőttfilmek készítői is rámutatnak arra: a kilencvenes évek elején nemcsak az életünk változott meg alapjaiban, hanem a szexualitás jelentése is. Míg húsz évvel ezelőtt egy erotikus film lehetett művészi, s elég volt, ha csak sejteti magát az aktust, ráadásul a készítők sztorit is fűztek köré, addig mára ez átalakult. A pornófilmekből, melyeknek nézői ma 90 százalékban férfiak, ömlik a durvaság, így a közönség tekintetében a nemek aránya sem véletlen. Ezek a mozik ugyanis módszeresen megalázzák a nőket.

Régen a kivillanó boka is szexi volt

Kovács
Kovács „Kovi” István
producer

„Magyarországon a pornó szitokszó lett – véli Kovács „Kovi” István, a legismertebb hazai producer, aki ilyen jellegű mozikat készít.
– A »felnőttfilm« kifejezést itthon én hoztam be a köztudatba, és ezen a ponton nagyon is kihangsúlyoznám a »felnőtt« szót. Nem tartom jónak, hogy az internet jóvoltából már a tinik is nézhetnek ilyen filmeket, annak ellenére, hogy a cégemnek is van két, felnőtteknek szóló tartalmakat szolgáltató honlapja. S hogy miért nem jó ezt tiniknek látni? Ez mese felnőtteknek, és előfordulhat, hogy egy fiatal, kiforratlan ember olyan dolgokat próbál a filmekből átvinni a párkapcsolatába, ami csak árthat annak.” Hogy mire gondol a producer? A mai pornótrend elemeire. Már nem készülhet film csoportos szex, kettős behatolás, arcra ejakulálás és anális szex nélkül. Mindemellett a képkockákon sokszor láthatók kiszolgáltatott helyzetekben nők. Kovi azt meséli, jó ideig próbált kerettörténetet építeni a filmjei köré, érzelmi utalásokat beletenni, ám a mai helyzet azt mutatja, nincs túl nagy szükség a szépelgésre, a közönség egy jelentős része a durvaságra jobban vevő. „Ha az ötödik percben még nincs akció, áttekerik az előjáték részt – meséli Kovi. – Én sem örülök, hogy ez a tendencia, de ki kell szolgálnom a közönséget. A világ is egyre durvul körülöttünk, s a hagyományos filmekben is így van ez. Mivel a kilencvenes évekhez képest ma igen nagy a választék, a filmkészítők kénytelenek egyre extrább, elrugaszkodottabb jelenetek megalkotására, hogy labdába rúghassanak a piacon. A folyamat önmagát gerjeszti. Pedig, gondoljunk csak bele, egykor egy kivillanó boka is lehetett szexi.”

Felnőttfilm mint vérpezsdítés és válóok

A 18 éves Dóri azért vetett véget a párkapcsolatának, mert a fiúnak olyan elvárásai voltak az ágyban, amelyeknek ő képtelen volt megfelelni. „Peti a haverjaival gyakran nézett pornófilmeket, és folyamatosan elégedetlen volt velem. Például az orális szex esetében. Bizonygatta, hogy van egy technika, amivel jobban is lehet ezt csinálni, csakhogy az ötletétől én öklendezni kezdtem – meséli a fiatal lány. – Szerette volna az anális szexet is, és sokat vitatkoztunk azon, hogy engem miért nem vonz ez a dolog. Végül az tette be a kaput nálam, amikor semmi rosszat nem látott abban, hogy a szülinapi buliján az ittas barátai a szeme láttára közelednek hozzám úgy. Iszonyúan tárgyiasítva és megalázva éreztem magam. Szakítottam vele, mert egy romantikus, boldog kapcsolatra vágyom, és nem szeretnék eszközzé válni.”

A 31 éves Szilvinek egészen más tapasztalatai vannak a felnőttfilmekkel kapcsolatban. Férjével hét éve házasodtak össze, és egyszer eljött a pont, amikor úgy érezték, már nem tudnak új színt vinni a hálószobai életükbe. „Nagy nehezen rávettük magunkat, hogy dobjunk be egy olyan filmet a lejátszóba – emlékszik vissza Szilvi. – A házasságunknak abban a stádiumában ez volt a legjobb döntés. Átvettük a filmekből azokat a pózokat, amelyek mindkettőnknek tetszettek, a mozi gátlástalanságától feloldódtunk, és bátrabban vállaltuk egymás előtt a vágyainkat. A helyzet odáig fajult, hogy már swingerklubba is járunk. Megadtuk egymásnak a szexuális szabadságot, és ettől boldogabb lett a házasságunk. Nincs kétség bennünk a másik érzelmi hűségét illetően.”


Swingerklub – játszótér felnőtteknek

Napjaink szexuális forradalmának legszembetűnőbb jelensége, hogy már itthon is megélnek – sőt telt házasak – a külföldön évek óta működő swingerklubok. Ide nemcsak beszélgetni, barátkozni járnak a párok: a fő cél az, hogy a szexet is megosszák egymással, kisebb-nagyobb csoportokban hódolva az erotika örömeinek. Szikszai Annami, a Swinger Élmény magazin főszerkesztője mindent tud erről a különös világról, ahová a párok vagy az egyedülálló nők és férfiak más-más indíttatásból járnak. „A legtöbb párra igaz, hogy a házaséletük felpezsdítése miatt jönnek, de láttam már olyan esetet is, amikor nem jött össze a baba,  és a házastársak szexualitásuk görcsösségét szerették volna a swingerrel feloldani. Ellátogatott már olyan háromgyerekes anyuka is a klubba, aki évek óta nem talál társat, testi igényei azonban azért vannak.

Hol vannak ma a szexualitás határai?

A swinger játszótér felnőtteknek, nagyon érzékeny közeg. Érdemes vigyázni az érzelmekkel, mert az emberek általában ide nem az igaz szerelemért jönnek. Én nem engedném be a klubokba a fiatalokat (18 év az alsó korhatár), mert nekik még az a dolguk, hogy egymást szeressék, egymással legyenek boldogok, és ne vonjanak bele ebbe másokat. A határt valahol harmincéves kor körül húznám meg, mert az ember személyisége akkorra talán már kellően érett ahhoz, hogy külön tudja választani a swingerben megélt élményt a kapcsolat szentségétől. Egyetlen fontos szabály van: ebben a társaságban a nem mindig nemet jelent, s ezt komolyan kell venni. Azaz: mindent szabad, de semmi nem kötelező. Az erőszakoskodók hamar a klubon kívül kerülnek.”

Lélek és szabad szex

Szexuálpszichológus szakértőnk, Gyimesi Andrea sokáig tanulmányozta a felnőttfilmdivat változását, és a swingerklubok életét is. „A swinger és a pornó két külön dolog, ám hasonló problémákat gerjeszthet a személyiségben, vagy akár előnyösen is formálhatja azt. Nagyon fiataloknak, kiváltképp a tiniknek egyik sem ajánlott, mert az egyéniségük, a gondolkodásuk még nem elég érett ahhoz, hogy a látott képek vagy a megélt élmények jelentéseit helyesen fordítsák le. Az ilyesmi szülhet féltékenységet, önbizalomhiányt, épp ezért, ha kamaszkorú gyerekünk van, mindent meg kell tennünk azért, hogy megnyíljon felénk, és tőlünk kérdezzen, ne interneten látott felnőtt filmekre alapozza a szexről alkotott véleményét. Hiszen a lányok és a fiúk is társíthatnak ehhez téves jelentést. A látottakból, átéltekből leszűrhetik azt is, csak akkor vagyok menő és trendi, ha megalázom a barátnőmet az ágyban, vagy épp akkor, ha bármit bevállalok a pasim kedvéért.”

Hol vannak ma a szexualitás határai?

Szakértőnk szerint a felnőttek esetében más a helyzet, a személyiség- és a párkapcsolati fejlődésben jó dolgokat is hozhat egy felnőtt film vagy egy swingerklubban tett látogatás. „Csökkentheti a gátlásosságot, önbizalmat adhat, fejlesztheti a párkapcsolatot, de csak addig a pontig, amíg mindkét félnek jó az, ami történik. Mindenki maga tudja, hogy a testi történéseknek képes-e más jelentést tulajdonítani, és függetleníteni azokat az érzelmektől. Érzékeny terep ez, és egyáltalán nem baj, ha valaki nem tud elvonatkoztatni, annak viszont nem szabad elmennie egy ilyen klubba, ennyi az egész.” A pszichológus úgy gondolja, abban sincs semmi meglepő, hogy sokan csak elborzadva kapkodják a fejüket a legújabb szexuális trendek láttán. Elmondása szerint az egyes korosztályok hálószobai szokásai, elfogadott viselkedési normái igen távol állnak egymástól. „A mai tiniknek azért van nagyon nehéz dolguk, mert a szüleik még másként szocializálódtak, egész más értékrend szerint nőttek fel, így nem is tudnak mit kezdeni ezzel a nagy szabadsággal, amely a mai fiatalok szokásait kíséri a szexualitás terén. A fiataloknak általában nincs olyan bizalmi viszonyuk a szüleikkel, hogy ilyen téren merjenek kérdezni. Ezért manapság fokozott szükség van az iskolákban a lelkiismeretes szexuális felvilágosításra, az őszinte beszélgetésre.” A szabadság a szexben, úgy tűnik, a következő években igazi trenddé növi ki magát. |

Ahol még olvashatsz a témáról:
www.swingerelmeny.hu
www.szexterapia.hu
http://orgazmusklinika.hu/
Irvine Welsh: Pornó (Konkrét Könyvek)
Havas Henrik: Pornó I. Prűdek legyünk, vagy…? (Alexandra)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése