Életmód

Hízáshoz vezethet a kevés alvás

Te is hajlamos vagy az alvás rovására több mindent bevállalni? Pedig a túl kevés alvás hosszú távon nemcsak fárasztó, de felborítja az anyagcserénket és hízáshoz is vezethet.
Hízáshoz vezethet a kevés alvás A nők kevesebbet alszanak, mint a férfiak

Ha nem alszunk eleget, vonszoltabb lesz a napunk és az anyagcserénk is, aminek következtében kevesebb energiát használunk fel – állapította meg egy nemrég elvégzett európai tanulmány. A kutatás eredményeit a Clinical Nutrition amerikai szaklapban közölték. A felmérés azt bizonyítja, hogy az alváshiány elősegítheti a súlytöbblet kialakulását, mert nemcsak az éhséget növeli, hanem a kalóriák égetését is lassítja. Vagyis ha mindezt meg akarjuk előzni, jobb, ha rendesen alszunk – javasolja a kutatás vezetője, Christian Benedict, a svédországi Uppsala University szakembere.

Az eredmények azt mutatják, hogy már egyéjszakányi alváshiány is határozottan csökkenti az energiafelhasználást. Már korábbi tanulmányok is mutattak összefüggést az alváshiány és a hízás között, és arra is figyelmeztettek, hogy az alvászavarok hatással vannak az éber állapotra jellemző stresszhormonok és az éhségszabályozás normális szintjének felborításában.

Hogy kiderítsék az alvásnak a testműködésre gyakorolt pontos mechanizmusát, a kutatók egy felmérést végeztek, melynek során 14 egyetemista fiút vetettek alá különböző körülményeknek: rövidebb alvás, semmi alvás, normális mennyiségű alvás stb. Napokig mérték, hogy mennyit esznek, hogyan alakul a vércukruk, a hormon- és az anyagcsereszintjük. Kiderült, hogy ha csak egy éjszaka is elmaradt az alvás, akkor lelassult az anyagcsere és csökkent az energiafelhasználás az olyan alapfunkciók során is, mint a légzés és az emésztés. Az alvászavaros éjszaka után magasabb volt a reggeli vércukorszint, az étvágyszabályozó hormon és a stresszhormon szinthe. Az alváshiány következtében ugyanakkor nem ettek többet a nap folyamán.

Számos tanulmány bizonyította, hogy azok az emberek, akik kevesebb, mint öt órát alszanak naponta, hajlamosabbak a hízásra és a súlytöbblettel összefüggő betegségekre, mint például a 2-es típusú diabétesz. A korábbi kutatások azonban nem mutatták ki, hogy az alváshiány közvetlenül vezethet hízáshoz.

Sanford Auerbach, a bostoni Alvászavar Központ vezetője szerint komplex problémáról van szó, és a tanulmány eredményeit mindenképpen komolyan kell venni, hiszen bebizonyosodott, hogy az emberi szervezet alkalmazkodik az alváshiányhoz, s ennek hízás lehet a következménye. Azt egyelőre nem tudják, hogy a krónikus alvászavar mennyire befolyásolja a hormonszintet.

Az amerikai szakmai szervezet (The National Sleep Foundation) szerint egy felnőtt ember számára az ideális napi alvásmennyiség 7–9 óra.

 

Forrás: www.reuters.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top