Életmód

A dagi gyerek szomorúbb

Azt eddig is tudtuk, hogy a túlsúly sok felnőttnek komoly gondot okoz. Kiderült, hogy a kövérségtől a gyerekek is rosszul érzik magukat a bőrükben – még ha ők maguk erről nem is vesznek tudomást.

A 7-8 éves kövér gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek érzelmi és szociális problémáktól, mint a normál súlyú társaik – derült ki egy új tanulmányból.
Ausztrál kutatók feljegyezték a kutatásban részt vevő 4-5 éves gyerekek BMI-indexét, súlyát és magasságát, majd néhány évvel később újra megvizsgálták őket. Ekkor azonban már nemcsak a súlyukra, hanem a mentális egészségükre, valamint a lelki állapotukra is kíváncsiak voltak. Kitöltettek ezért velük egy tesztet, amelyben a társaikkal, szüleikkel, valamint a tanáraikkal való kapcsolatukra kérdeztek rá. Az eredményekből kiderült, hogy a túlsúlyos gyerekeknek 7-8 éves korukra 20 százalékkal volt nagyobb esélyük lelki és szociális problémákra, mint a normál súlyú társaiknak. „Számos tanulmány vizsgálta már a kisgyermekek súlya és az érzelmi állapota közötti összefüggéseket. Emiatt felmerült a kérdés, hogy vajon a szomorúság okozza az elhízást, vagy az elhízás vezet ahhoz, hogy a gyerekek szomorúvá, depresszióssá válnak. Sokan úgy gondolják, hogy mindkét feltevés igaz” – mondta el dr. Julie Lumeng, a Michigan Egyetem professzora.
Lumeng szerint az új tanulmány rávilágít arra, hogy az elhízás valóban boldogtalanná teheti a gyerekeket, mivel ezek a gyerekek súlyuk miatt megtapasztalják a társadalmi kirekesztést.

A szakértők az elhízás szempontjából a legkritikusabbnak a fiatal, 4-5 éves korosztályt tartják, ilyenkor kerülnek ugyanis a gyerekek az óvodákba, ahol csak tovább romlik a helyzet. A legvalószínűbb, hogy az eleve elhízott gyerekek az általános iskolába is kövéren kerülnek be. A gyermekkori elhízás ráadásul élethosszig tartó egészségkárosító következményekkel járhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése