Életmód

A szoptatott baba többet sír

A szoptatott csecsemők többet sírnak, mint cumisüvegből táplált társaik. Ez derült ki egy angliai felmérésből.

A brit Egészségügyi Kutatótanács azonban figyelmeztet: annak ellenére, hogy a tápszeres kicsik elégedettebbnek tűnnek, az anyatej a jobb megoldás.
Annak ellenére, hogy az ajánlások szerint hat hónapig kizárólag anyatejjel érdemes táplálni a babát, sok anya érzi úgy, hogy nem termelődik elegendő mennyiség a gyermeke számára.
Pedig az, hogy egy csecsemő sokat sír, természetes jelenség. Ezzel jelzi például, hogy az édesanyjára van szüksége, például azért, mert fáradt, és nem mindig az éhség az ok. A tápszeres babák derűs hangulatát gyakran okozza túletetés.
A kutatás vezetője, dr. Ken Ong így vélekedett: „A cumisüvegből táplált kisbabák látszólag elégedettebbek, ám gyakran túltápláltak, és gyorsabban híznak a kelleténél. Már ennyi idősen is rájönnek, hogy az evés megnyugtató dolog.”
A vizsgálatba háromszáz anyát vontak be, akiket arra kértek, jellemezzék gyermekük természetét. A kicsik közül 137 volt kizárólag szoptatott, 88 kizárólag tápszeres, 91-et pedig mindkét módszerrel etettek. Az anyatejes babákat szüleik gyakrabban írták le „nehéz természetű”-ként, és ők voltak azok is, akik többet sírtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése