Életmód

A munkahelyi terror megbetegít

A munkahelyi visszaélés stresszt okoz, amely számos mentális és fizikai betegség forrása lehet – derült ki egy friss tanulmányból.

Az International Journal of Stress Management című tudományos lapban megjelent új tanulmány szerint a nyomasztó munkahelyi légkör miatt olyan egészségügyi problémák is felléphetnek, mint a szívbetegségek, vagy az elhízás. A kutatást közel 500 munkahelyi alkalmazott bevonásával végezték. A tanulmány során a kutatók azt vizsgálták, hogy a dolgozók hogyan kezelték feletteseik különféle visszaéléseit. A főnökök rendszeresen emlékeztették beosztottjaikat hibáikra és mulasztásaikra, nem tartották be a megbeszélt ígéreteiket és áldozataikat elszigetelték a többi kollégától, nyilatkozta Dana Yagil, a tanulmány szerzője, az izraeli Haifai Egyetem munkatársa.
Az elemzésekből kiderült, hogy az amerikai munkavállalók körülbelül 13-14 százaléka válik munkahelyi terror áldozatává. Az izraeli munkavállalók körében végzett felmérés alapján az derül ki, hogy az áldozattá vált munkatársak elsősorban a feletteseik elkerülésével próbálnak kitérni a konfrontáció elől, és munkatársaik között keresnek segítséget, illetve tőlük várnak megerősítést. „A főnök elkerülésével az a legnagyobb probléma, hogy ez a menekülési stratégia csak még jobban elmélyítheti a problémát, és tovább rontja a helyzetet, ugyanis az állandó bujkálás tovább növelheti a munkavállaló stressz-szintjét” – mondta Yagil.
A munkahelyi terror kezelése valamivel egyszerűbbnek tűnhet az iskolai visszaélések kezelésénél, mivel a dolgozók előtt nyitva áll a lehetőség, hogy bármikor felmondhatnak. Egy korábbi online felmérés arra az eredményre jutott, hogy a dolgozók átlagosan 22 hónapig tűrik el a munkahelyi megaláztatásokat, mielőtt kilépnek a cégtől. Számos korábbi tanulmány bebizonyította, hogy stressz alatt sokkal nehezebb jó döntéseket hozni, és tisztán látni az alternatívákat. Néhány esetben a munkahelyi megaláztatások tragikus végkifejlethez vezetnek, a folyamatos stresszhatásnak kitett dolgozó akár az öngyilkosságba is menekülhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top