Életmód

A férfiak a pénzükkel hódítanak?

Ahol több a férfi, mint nő, a versenyhelyzet arra ösztönzi az erősebbik nemet, hogy pénztárcájával hódítsa meg választottját.

A tanulmány szerzője, Vladas Griskevicius beszámolójából kiderül, hogy az állatvilágban sem ismeretlen a hímek versengése a nőstények kegyeiért. A Minnesota Egyetem Carlson Vezetőképző Iskolájának docense azt is kifejtette, hogy az emberek között ilyen helyzetben gyakran a pénz, a státusz vagy különféle termékek birtoklásának ténye kerül előtérbe.
Griskevicius a munkatársaival közösen végzett kísérletek során megfigyelte, hogy abban az esetben, ha a férfiak olyan helyzetbe kerültek, ahol több férfi volt, mint nő, 42 százalékkal kevesebb pénzt takarítottak meg és 84 százalékkal többet adtak kölcsön másoknak. Miután pedig olyan képeket mutattak nekik, amelyeken szintén túlsúlyban voltak a férfiak, hajlamosabbak voltak inkább az azonnali 20 dollárt választani, mint várni még egy hónapot, amikor már 30 dollárt kaptak volna.
A Journal of Personality and Social Psychology című lapban megjelent tanulmány résztvevői természetesen nem voltak tudatában annak, hogy a nemek aránya hatással volt a viselkedésükre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top