Életmód

Stresszesebben élünk, mint anyáink

Vajon csak a hozzáállásunkkal van a gond, vagy valóban több okunk van stresszelni, mint anyáink generációjának volt?

Stresszesebben élünk, mint anyáinkEgy Amerikában készült felmérésből kiderült, hogy az anyák 96 százaléka úgy érzi: sokkal stresszesebb az élete, mint a saját édesanyjának volt az ő korában.

A válaszadók a stressz legfőbb okaiként a gyermekeik jelene és jövője miatt érzett aggodalmat, a pénzügyi bizonytalanságot, a munkanélküliségtől és a betegségektől való félelmet, illetve az idős szüleikről való gondoskodás terhét jelölték meg.

Az említett stresszorok között akadnak, melyeket nyilvánvalóan nem lehet érdemben kikerülni, ugyanakkor olyanok is, melyeket igenis befolyásolhatunk. Az önmagunk vagy épp családtagjaink felé támasztott irreálisan magas elvárások, a túlfeszített életvitel mind érzelmi, mind pedig gyakorlati értelemben egytől egyig olyasmik, melyeken lehet és kell is változtatni. Ha másért nem, azért, mert – mint arra a szakemberek felhívták a figyelmet – a stressz kezelésének módja rendkívül meghatározó a szülő-gyermek kapcsolatban. 

Ha pedig belegondolunk, bizony egyáltalán nem kizárt az sem, hogy anyáinknak sem volt könnyebb dolga annak idején, csupán a stresszkezelésben voltak valami miatt jobbak… 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése