Tényleg megbetegít a magány?

A Cornell Egyetem vizsgálata során a kutatók 181 férfit figyeltek meg, akiket 18–30 éves, illetve 65–80 éves csoportokra bontottak. A kísérleti alanyoknak elő kellett adniuk egy beszédet, valamint fejszámolást kellett végezniük laboratóriumi körülmények között. Valamennyiük vérnyomását ellenőrizték a feladatok előtt, közben és után, továbbá felmérték társas kapcsolataikat. Az idősebbeknek nyugalmi állapotban is magasabb volt a vérnyomásuk, a stresszre erősebb szív- és érrendszeri reakciókat produkáltak, az értékeik helyreállítása pedig tovább tartott, mint a fiataloknak. Ezek a jellemzők tovább erősödtek azoknál, aki magányosnak vallották magukat, így ők még nagyobb veszélynek voltak kitéve. Anthony Ong, a Cornell Főiskola Humán Ökológia Tanszékének tanársegédje arról számolt be, hogy a kísérletek során azon lepődtek meg a legjobban, mekkora hasonlóság volt a magányos fiatalok szív- és érrendszeri reakciói és a nem magányosan élő idősekéi között. A szakemberek úgy vélik, a tartós magány káros következményei jelzésként szolgálnak a társadalom számára arra nézve, hogy minél előbb tenni kell valamit a társas kapcsolatok helyreállítása érdekében.