Életmód

Jót tesz a kismamáknak az internetes naplóírás

Azok a kismamák, akik rendszeresen olvasnak internetes naplókat, vagy maguk is blogot írnak, kevésbé hajlamosak stresszelni – foglalta össze egy friss felmérés.

T. McDaniel a Pennsylvania Egyetem végzős hallgatója és munkatársai 157 nemrégiben szült anyát kérdeztek meg arról, milyen mértékben használják a médiát és hogyan érzik magukat a bőrükben. Kiderült, hogy azok az anyák, akik különféle blogokon voltak jelen, pozitívabban élték meg a mindennapjaikat, míg azok, akik csupán a közösségi oldalakat használták, nem tapasztalták ugyanezt. A felmérésében részt vevő anyák 61 százaléka írt és 76 százaléka olvasott valamilyen blogot, a blogot vezetők 98 százaléka pedig azzal indokolta tettét, hogy szeretné dokumentálni és másokkal megosztani a saját élményeit és tapasztalatait, 86 százalékuknak pedig az is célja volt, hogy kapcsolatban maradjon a családdal és a barátokkal. A felmérésből az is kiderült, hogy a többség átlagosan három órát töltött naponta számítógépezéssel, kilencet gyerekgondozással és hetet alvással. Amint arról Brandon T. McDaniel, a Pennsylvania Állami Egyetem végzős hallgatója beszámolt, a blogoló anyák egy közösség részének érzik magukat, ezáltal nincs az az érzésük, hogy el vannak zárva a külvilágtól, ez pedig pozitívan hathat közérzetükre, sőt még házasságukra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése