Életmód

Vigyük-e nyaralni háziállatunkat?

Feljöhet velünk a repülőre a macskánk? Kell a kutyánknak útlevél? A Nők Lapja Café elmondja, hogy mit tegyél, ha magaddal vinnéd a nyaralásra kis kedvencedet!

Már kisebb hétvégi kiruccanásoknál is komoly problémát jelenthet a kutyánk/macskánk elhelyezése, de az egy-két-három hetes nyaralások jelentik az igazán nagy kihívást egy család életében. Vannak, akik szerint az a legegyszerűbb, ha találunk egy helyet, ahol addig vigyáznak rá, csakhogy ők nem számolnak azzal, hogy kedvencünk számára a magány és az idegen környezet legalább annyira megterhelő lehet, mint egy hosszabb utazás.

Vigyük-e nyaralni háziállatunkat?

Vigyük vagy maradjon?

Ha a kedvencünk még csak alig néhány hónapos, netán már túl öreg vagy beteg, akkor gyorsan verjük ki a fejünkből az utaztatásának tervét! Vemhes állattal se induljunk neki egy nagyobb útnak! A nagyobb testű állatok nehezen férnek el az autóban, repülőgépen pedig maximum a csomagtérben utazhatnak, ami annyira idegen környezet számukra, hogy magányosan nehezen viselnék az ott töltött órákat, így őket csak akkor vigyük magunkkal, ha több hónapra, netán több évre utazunk el otthonról. Ha elhagyjuk Európát, a hosszabb utazás miatt a kisebb testű állatoknak is csak a csomagtér marad. Akadnak országok (pl. Anglia, Írország, Ausztrália…) ahol olyan speciális és macerás az utazási engedélyek megszerzése, hogy jobban járunk, ha bele se kezdünk a folyamatba. Minden más esetben azonban érdemes lehet a kedvencünket is magunkkal hozni, hiszen ahogy nekünk is, neki is fontos a mi társaságunk.Vigyük-e nyaralni háziállatunkat?

Rutin vagy újdonság?

Az utaztatás ellenzői általában arra hivatkoznak, hogy az állatok életében fontos a rutin, és pont ettől fosztanánk meg őket. Viszont néhány apró lépéssel otthonos környezetet teremthetünk számukra. Ha az autó padlójára elhelyezzük az almukat, netán magunkkal hozzuk kedvenc gumicsontjukat vagy labdájukat, máris otthonosabban érezhetik magukat még az idegen környezetben is. Ha az utazás előtt gyakoroljuk velük a rácsosdoboz-létet, akkor mire sor kerül az éles bevetésre, addigra nem lesz nekik idegen ez a szállítási forma. Ha az új helyen is megkapják ugyanazt a sétaadagot, mint otthon, akkor ezzel se zökkentjük ki őket a komfortzónájukból.

 

Autó vagy repülő?

A Malév létezése idején még viszonylag el voltunk kényeztetve a kérdésben, de az újonnan érkezett fapados légitársaságok kevésbé állnak állatbarát módon a témához. A hazai piacot uraló fapadosokon gyakorlatilag csak vakvezető kutya vagy egyéb állatsegítő szállítható, a többieknek esélyük sincsen. A többi légitársaságnál a helyzet változó, de általánosságban elmondható, hogy kisebb testű állatok, amelyek ketreccel (56x26x33 cm méretű, folyásmentes ketrec) együtt nem érik el a tízkilós súlyt, változó felár ellenében akár az utastérben is velünk maradhatnak. Négy óránál hosszabb útnál azonban már biztosan csak a csomagtér jöhet szóba. A repülés előtt azonban a feltételeket mindig érdemes egyeztetni az adott légitársaságnál. Az autóval már biztosabbra mehetünk, lévén ott nem érik olyan extrém hatások a kedvencünket, mint a levegőben. Ha a kocsit választjuk, hagyjuk szabadon az állatot, és szerencsés, ha valaki a hátsó ülésen marad vele. Két-három óránként mindenképp tartsunk pihenőt, és nyáron csak klímás autóval induljunk útnak. A pihenőknél vigyázzunk, nehogy az ajtó nyitásakor megszökjön, lévén az idegen környezetben sokkal kisebb az esély rá, hogy megtaláljuk. Buszos közlekedés esetén mindig előre kell egyeztetni az utazási irodával, de mivel itt nem tudnak alkalmazkodni kedvencünk igényeihez, ha lehet, ezt az utazási formát inkább hanyagoljuk.

Hotel vagy apartman?

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb hotel nem engedi be a szobákba a háziállatokat. Ausztriában, Németországban és Olaszországban kissé jobb a helyzet, arrafelé elnézőbbek a szállodások, de utazás előtt mindig érdemes lecsekkolni, hogy állatbarát hotellel állunk-e szemben. A www.petfriendlyholidays.com weboldal nagy segítség lehet ebben, lévén összegyűjtötték nekünk azokat a fontosabb európai szállodákat, ahol ugyanolyan barátságosan bánnak a kedvencünkkel, mint velünk. Természetesen mindezt nem ingyen teszik. Egyszerűbb esetnek számít az apartman. Ha meg tudunk egyezni a tulajdonossal, némi pluszpénzért cserébe kedvencünk nagyobb szabadságot kaphat. Jó előre keressünk a neten állatorvost a környéken, hogy baj esetén azonnal tudjuk, kihez kell fordulni, és vigyünk magunkat eleget (az utazási időnél pár nappal többre elegendőt) a kedvenc tápjából. Azt sem árt csekkolni, hogy a környékbéli tengerpartra levihetjük-e kis társunkat, ugyanis nem minden partszakaszon örülnek például a kutyáknak… Póráz, szájkosár csomagolása kötelező!

Vigyük-e nyaralni háziállatunkat?Állatútlevél vagy állatorvosi igazolás?

Az Európai Unió területén Svédország, Írország és Anglia kivételével kedvencünk szabadon utazhat, ha rendelkezik mikrocsippel, megfelelő védőoltásokkal, túl van egy parazitaellenes kezelésen, és van neki érvényes állatútlevele (az állatorvos állítja ki, és átlagos esetben 365 napig érvényes). A kivételnek számító országokban már fél évvel az utazás előtt kell a vérvétel, aminek kapcsán egy laborban megállapítják kedvencünkről, hogy a veszettség elleni oltás szintje megfelelő-e a vérében. További nehezítés egy indulás előtt negyvennyolc órával kötelező bélféreg és kullancs elleni kezelés. Ezt érdemes betartani, ugyanis az előírás megszegése esetén útitársunkat akár hat hónapra is karanténba helyezhetik. Horvátország esetében elegendő egy oltási könyv és egy angol és magyar nyelvű állatorvosi igazolás arról, hogy az országban nincsenek jelen azok a fertőző betegségek, melyeket Horvátország megjelöl. Mivel a visszaúton ismét EU-tagországba jövünk, így ismét szükség lesz az érvényes állatútlevélre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top