Életmód

Cukiságok mellett jobban megy a munka

Javítják a munkateljesítményt az irodák falát, az íróasztalokat díszítő képek, melyeken aranyos állatok szerepelnek – ezt állítja egy friss japán tanulmány.

A kawaii kulcsfontosságú fogalom a japán kultúrában: aranyosat, cukit, bájost jelent. A japánok ezt a szót használják egy aranyos állatra is, ezért a szóban forgó kutatás is erre utal. Úgy tűnik ugyanis, hogy nemcsak a boldogság, hanem a koncentráció ereje is származhat abból, hogy valakit aranyos képek vesznek körül.
A Hiroshi Nittono pszichológiaprofesszor által vezetett kutatásba 48 főiskolai hallgatót vontak be a szakemberek. Először arra kérték őket, hogy játsszanak egy kézügyességet igénylő játékkal, majd a csoport felének aranyos kisállatok képeit mutatták. A többi önkéntes felnőtt állatok fotóit látta. Ezután egy második fordulót is kellett játszaniuk a hallgatóknak. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akiknek helyes kölyökállatok fotóit mutatták, a második körben sokkal jobban teljesítettek, mint a csoport másik fele.
Egy másik kísérletben 48 új önkéntessel szintén hasonló eredményre jutottak, annak ellenére, hogy abban háromfajta képet mutattak a csoportnak: kölyökállatokat, felnőtt állatokat vagy finom ételeket. Az eredmény ebben az esetben is a kisállatok javára dőlt el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top