Életmód

50 kilométeres diéta – A te krumplid mennyi benzint fogyaszt?

Te tudod, mennyit utazott a csirke vagy a krumpli, ami a tányérodra került? Foglalkoztál már azzal, hogy mennyi tartósítószer van azokban az élelmiszerekben, melyek átszelik fél Európát? És hogy mekkora lehet egy csésze kávé ökológiai lábnyoma?

50 kilométeres diéta - A te krumplid mennyi benzint fogyaszt?Megvallom, a hétköznapokban én sem aszerint szoktam összeállítani a heti menüt, hogy az alapanyagok honnan származnak. A Messzelátó Egyesület ötven kilométeres diéta című felhívása azonban elgondolkodtatott. A dolog lényege, hogy az asztalra kerülő ételek nagyobb részben lakóhelyünk ötven kilométeres környezetéből származzanak. Egy hétig ki fogom próbálni, hogyan is lehet ezt egy nagyvárosban megoldani.

De mi is pontosan ez a diéta?

Az elgondolás eredeti neve “100 mérföldes diéta”, és egy kanadai házaspár, J. B. MacKinnon és Alisa Smith nevéhez fűződik. Azt találták ki maguknak, hogy egy éven keresztül kizárólag helyi, illetve Vancouvertől 100 mérföldes körzeten belül termesztett, illetve előállított ételeket fognak enni. Tapasztalataikból könyv is született,melyben a diéta alatt bevált recepteket is megosztották a nagyközönséggel.
Elhatározásuk kompromisszummentesnek nevezhető, mert a hozzávalók terén sem engedtek a 100 mérföldből, inkább teljesen lemondtak bizonyos élelmiszerekről.

Miért jó?

A környezettudatossághoz kapcsolódó irányadó elveket sok oldalról meg lehet közelíteni. Ha a „helyi termék” szempontjából vizsgáljuk, nem kell túl sok logika ahhoz, hogy kikövetkeztessük: egy lakóhelyünkhöz közeli gazdaságból, kertből érkező zöldség, gyümölcs szállításához sokkal kevesebb benzinre, csomagolóanyagra, tartósítószerre van szükség (ez utóbbi persze akkor igaz, ha piaci idényáruról beszélünk).

Gondoljuk csak végig, mennyi benzinre van szükség ahhoz, hogy mondjuk egy rekesz spanyol szőlő egy magyarországi nagyáruház polcán kössön ki? Nem is beszélve a rengeteg csomagolásról, amivel szintén erősen terheljük környezetünket.

Az sem elhanyagolható tény, hogy ha helyi élelmiszereket vásárolunk, ezzel a helyi gazdák forgalmát növeljük, és idővel kialakulhat egy kölcsönösségi viszony, ami hosszabb távon a gazdaságra is pozitív hatással lehet. Hiszen ha a gazda tudja, hogy létezik fix vevőköre, bátrabban ruház be, bővíti a gazdaságát. Sőt, ha a termelői piacok igazán jól beindulnának, akkor nem kellene egyes cikkekkel az országot járni, hanem jól kalkulálhatóan a legközelebbi piacig 50, maximum 100 kilométert kellene utazniuk az áruval. A vevők és a gazdák között kialakuló kapcsolat az árakra is jó hatással lehetne, hiszen ha a termelőnek eleve kevesebbet kell benzinre költenie, csökken a rezsiköltsége, és a termelői és háztáji piacokon való vásárlás a nagyvárosokban nem számítana főúri huncutságnak. Vásárlói szemmel az sem elhanyagolható szempont, hogy ezek az élelmiszerek biztonságosabbak, hiszen ideális esetben nem tartalmaznak tartósítószereket, mert nincs rájuk szükség.

A diétához hozzátartozik, hogy bizonyos cikkek teljesen kikerülnek konyhánk polcairól, ha szigorúan betartjuk a szabályokat. Ilyen a kávé, a tea, az olívaolaj, a déligyümölcs. De kárpótolhat minket az a tény, hogy a megbízható termelőtől származó idényáru sokkal zamatosabb és ízletesebb, mint a szupermarketek polcain szomorkodó.

Életmódváltás és fogyókúra

Bár a fent leírt módszert nem kimondottan testsúlyvesztés elősegítése céljából találták ki, de a szabályok betartásának kellemes hozadéka lehet a fogyás is, hiszen előtérbe kerülnek a szezonális zöldségek és gyümölcsök, valamint rengeteg, a fogyást akadályozó, illetve lassító hozzávaló kikerül az étrendből. Az előrecsomagolt, félkész ételek szinte eleve kiesnek, így nem terheljük szervezetünket  ízfokozókkal, mesterséges aromákkal, melyek sok esetben bizonyítottan növelik az étvágyat.

50 kilométeres diéta

Magyarországon a Messzelátó Egyesület már harmadszor hirdette meg a 100 mérföldes diéta szabályaira épülő programját, és bárki bekapcsolódhatott. Ebben a körben főleg munkahelyi csoportok jelentkezését várták, és a mai az utolsó nap, amikor csatlakozni lehet a kiíráshoz.
Oldalukon nagyon részletesen elolvasható, milyen szabályai vannak a részvételnek, három szintre bontva kiválaszthatjuk, melyik nehézségi fokot merjük bevállalni.

Mély víz csak úszóknak?

Nagy Réka
Nagy Réka

Egy ilyen diétába belevágni mindenképpen igényel némi gondolkodást és tervezést, viszont egyáltalán nem kivitelezhetetlen.

Fő beszerzési helyemnek az idő rövidsége miatt a Szimpla háztáji piacot jelöltem ki, mert ott már korábban is nagyon jó tapasztalatokat szereztem, és a termelők nagy része Budapest vonzáskörzetéből érkezik – tudtam meg a szervezőktől előre bekért áruslista alapján. Nagyobb piacokon is bátran próbálkozhatunk, de ha nem vagyunk gyakorlott „piacra járók”, akkor egy kicsit több időbe telik, míg kitapasztaljuk, kik az igazán jó árusok.
Mától tehát viszlát kávé, helló, sütőtök, jöhet az ötven kilométeres diéta! A tapasztalataimról részletesen a blogomban fogok beszámolni.

Akinek pedig kedve lenne hozzám csatlakozni – igazán örülnék neki, mert együtt tényleg mindig könnyebb –, ma még megteheti!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top