Életmód

Mit csomagoljunk a gyereknek tízóraira?

Ha már iskolába kerültek, egyre nehezebb a gyerekek étkezését figyelemmel kísérni. A büfék és gyorséttermek választéka csábító, bár egyáltalán nem megfelelő. Ha gyermekeinknek szeretnénk egészséges, otthoni ételeket adni, ne feledkezzünk meg a tízórairól!

Reggel, felkelve a meleg ágyból, nemhogy a tízóraival, de még a megfelelő reggelivel sincs sokszor időnk foglalkozni. Pedig a gyerekek rendszertelen, nem megfelelő étkezése komoly veszélyekkel járhat: folyamatosan növekszik a túlsúlyos és a cukorbetegséggel küszködő gyerekek száma, így az egészségi problémák mellett jelentkező komoly lelki gondokra is figyelnünk kell. De megfelelő, teljes értékű ételekkel sokat tehetünk a bajok megelőzéséért! Az otthonról hozott ételek mindig a család szeretetét és összetartozását bizonyítják, így a gyermekek kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek lesznek, a szülőknek pedig – az általuk készített, így felügyelt ételek elkészítésének köszönhetően – kevesebb okuk marad az aggódásra.

Mit csomagoljunk a gyereknek tízóraira?

Legyen tartalmas, de könnyű a tízórai

A tízórai elfogyasztására a gyerekeknek kb. 15-20 percük jut. Ez bőven elegendő arra, hogy minden falatot jól megrágjanak, és ne rohangálás közben, hanem az iskolapadban nyugodtan ülve fogyasszanak el. Így akár tartalmasabb ételeket is adhatunk csemetéinknek.

Mivel az órák akár délután 1-2 óráig is eltarthatnak, és a gyerekek csak ekkor jutnak kiadósabb ételhez, az ebédhez, így készíthetünk tartalmasabb tízórait is. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy energiában gazdag ételeket adjunk nekik, hiszen a gyors és precíz agyműködésre igen nagy szükségük van. Az olyan ételek semmiképpen sem megfelelőek, melyek elfogyasztása után a gyermeknek diszkomfortérzete alakulna ki, vagy hasmenése, gyomorpanaszai lehetnek, esetleg elálmosodna.

Mit tartalmazzon a tízórais doboz?

– Ha szendvicseket készítünk, mindenképpen teljes kiőrlésű kenyeret vagy bagettet használjunk. A vaj mellett sajtkrémet is kenhetünk a kenyérre, majd következzen a sovány sonka és sajt, zöldség pedig mindenképpen legyen benne. Tavasszal a friss primőrök, télen a salátafélék, a sárgarépa és a savanyúság lehetnek jó alternatívák, de akár almát, körtét, szőlőt is tehetünk a szendvicsbe.

Müzliszeletet is érdemes elhelyezni a dobozba, mert ez kiválóan csillapíthatja a gyerekek édesség iránti vágyát, és így legalább egészséges táplálékot fogyasztanak.

– A friss gyümölcs is fontos; nemcsak vitaminokkal látja el a szervezetet, de folyadékkal is, ami nagyban segít a felfrissülésben. A gyümölcsök szintén kiválóak az édességek, csokoládék kiváltására. A banán például kiválóan serkenti az agy működését.

– Zöldségeket is vághatunk fel vékony csíkokra, ezeket bármikor elropogtathatják.

– Igyekezzük rávenni a gyerekeket, hogy fogyasszanak ásványvizet, esetleg tejes italokat a cukros üdítőitalok és teák helyett. Az energiaitalok fogyasztását mindenképpen tiltsuk: ezek felpörgetik a szervezetet és koncentrációzavart is okozhatnak, a bennük lévő édesítőszerre pedig végképp semmi szükségük nincs.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top