Életmód

Kiből lehet gazdag felnőtt?

Azok a tizenévesek, akik boldognak érzik magukat, felnőttkorukban többet fognak keresni boldogtalan kortársaiknál – állítja egy nemrég megjelent tanulmány.

A vizsgálat során dr. Jan-Emmanuel De Neve és Andrew Oswald professzor 15 000 tizenévest és fiatal felnőttet figyeltek meg az Egyesült Államokban, és megállapították, hogy azok, akik pozitív hatásokról és az életükkel való megelégedettségről számoltak be, felnőttkorukban több pénzt vittek haza munkahelyükről.
A tanulmányból arra az előbbi jelenség hátterében álló összefüggésre is fény derült, hogy a boldog fiatalok nagyobb eséllyel jutnak el a diplomaszerzésig, ezáltal könnyebben találnak munkát, és hamarabb jutnak előre a ranglétrán, mint azok, akiknek kevésbé boldog kamaszkorban volt részük.
A különbség számokban is mérhető, a vizsgálatból ugyanis kimutatható, hogy például az, aki egy ötös skálán akár csak egy ponttal is többre értékelte saját boldogságát 22 éves korában, 29 évesen már közel 2 ezer dollárral (mintegy 700 000 forinttal) többet keresett egy évben. A szakemberek figyelme a testvérekre is kiterjedt, és megállapították, hogy közülük is azok kaptak később nagyobb fizetést, akik korábban boldogabbak voltak.
Dr. De Neve úgy véli, tanulmányuk nagyon fontos összefüggésre hívja fel a figyelmet, amely a tudósok, a döntéshozók és a szélesebb közönség számára is sok tanulsággal szolgálhat, ám elsősorban talán a szülők számára figyelmeztető az a tény, hogy a boldog, meleg család fészekkel többek között gyermekeik későbbi anyagi boldogulását is megalapozhatják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top