Életmód

“Sovány vagyok, hízni akarok!”

Talán különösen hangzik a cím, hogy miért foglalkozunk a hízással, hiszen sokaknak ez a legkönnyebb dolog a világon, mégis akadnak olyanok, akikre minden igyekezet ellenére egy gramm sem tud rakódni. Mi áll a háttérben, mi ekkor a teendő?

Sovány vagyok, hízni akarokElcsépelt téma manapság az elhízás, mégis fontos beszélni róla, hiszen rengeteg súlyos, krónikus betegség kialakulását mozdítja elő.

A génjeinkben rejlő 30-40 százalék

A sovány emberekről viszont senki nem beszél, pedig ők ugyanolyan gátlásosak tudnak lenni, mint a fogyni vágyók. Rettegnek, ha strandra hívják őket, és ha lehet, akkor még a rekkenő hőségben is állig felöltöznek. Ők azok, akik hiába esznek sokat, mégsem híznak egy grammot sem. Hogy lehet ez?

„Többet eszem, mint a férjem, ő hízik, én pedig egy grammot nem gyarapszom” – jegyzi meg egy filigrán hölgy a fodrásznál. Igen, valóban lehet ekkora különbség két ember között, még akkor is, ha egy férfinek magasabb az alapanyagcseréje, mint egy nőnek. Mindezt részben a genetikai adottságok határozzák meg. Tudományos vizsgálatok bizonyítékai szerint a testtömeg alakulása mindössze harminc-negyven százalékban függ az örökletes tulajdonságoktól, a többi már csak rajtunk múlik. Az életmódon, azon belül is a stressztűrő képességen, étkezésen, fizikai aktivitáson, alvási szokásokon, környezeti hőmérsékleten, körülményeken.

A hormonok titkai

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hormonoknak számos anyagcserehatásuk van, tehát rendkívüli módon hatnak a testtömegre, testösszetételre, arra, hogy mekkora az izomtömeg és a zsír aránya. Meghatározzák a fehérjék, zsírok, szénhidrátok szervezetbeli felhasználását. Sokoldalú hatásuknak köszönhető, hogy szintjük nagyon befolyásolja az egész szervezet felépítését és működését. Hogy kinek mekkora a hormonszintje, megint csak a genetika függvénye, azonban a testedzés is jelentősen változtathatja, kedvezően módosítja.

Sovány vagyok, hízni akarok

Hogyan hízzunk?

Ha a „hízókúrára” gondolunk, akkor nem szabad, hogy a pacalpörkölt, sült burgonya, tejszínhabos csokitorta jusson eszünkbe! Soha nem az a cél, hogy hájpárnákat alkossunk, hanem az, hogy az izomtömeget növeljük. Bármilyen furcsa, de a sovány ember a zsíros ételektől sem hízna számottevően, maximum az izom-zsír arány alakulna kedvezőtlenül, egy sor anyagcserezavart, betegséget indukálva. A rendszeres, jól megválasztott időtartam és intenzitás mellett végzett edzések nagyon sokat jelentenek, hiszen a fentiekben említett hormonmódosulások jól érzékelhető változásokhoz vezetnek, melyek között az étvágy fokozódása is szerepel.

Ezt tedd!

– Fontos, hogy mindig jó étvággyal fogyaszd el az ételt. Erőltetni nem szabad, mert úgy nem hasznosulnak megfelelően a tápanyagok.
– Figyelj a szervezeted üzeneteire, tedd fel magadban a kérdést: „mit ennék a legszívesebben?” és eszerint cselekedj.
– Adjon az evés élvezetet, analizáld az ízeket!
– Figyelj az étkezésedre, ha nem találsz élelmet a hűtőben, akkor ne hagyd annyiban a dolgot.
– Étkezz változatosan! Reggelire kakaót és friss péksüteményt fogyassz.
– Mindennap igyál egy pohár joghurtot, egyél egy kevés sajtot.
– Mindig legyen a táskádban „diákcsemege” (mazsola-mandula-kesudió-mogyoró mix), nagyon fontos, hogy legalább napi 50 g elfogyjon belőle!
– Mindennap fogyassz el legalább 25 dkg gyümölcsöt (lehet leves is) és 25 dkg zöldséget (lehet főzelék is).
– Inkább többször egyél kis adagokat, mintsem egyszer-kétszer sokat. – Ne hagyd, hogy több mint három óra teljen el anélkül, hogy ettél volna valamit.
– Lefekvés előtt fél órával igyál egy pohár kakaót vagy tejet (a hormontermelődésnek, belsőhő-fokozásnak kedvez).
– Ne felejtsd el a rendszeres testmozgást!

 
Húsfogyasztás nélkül is lehet hízni – hiszen a szénhidrát fontosabb ebből a szempontból. A Nők Lapja Café Válaszkeresőjéből megtudhatod, mire kell figyelni vegán étrend kialakításakor, de egyéb életmódkérdésekben is segítenek szakértőink.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése