Életmód

Így születhetsz újjá 2013-ban

2013 sokak szerint az újjászületés éve. Ahhoz azonban, hogy ez nekünk is sikerüljön, érdemes néha "kinézni" magunkból, csatlakozni másokhoz, és együtt keresni saját utunkat. Válassz segítőket!

Így születhetsz újjá 2013-banAutogéntréning-csoport
A stressz hosszú távon olyan betegségek kialakulásáért lehet felelős, mint az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek és egyes daganatos betegségek. Testünknek rendszeresen szüksége van regenerálódásra, melyre azonban csak teljes nyugalmi állapotban képes. Ez ugyebár viszonylag ritkán érhető el mind az irodában, mind otthon. Úgyhogy nekünk kell tudatosan megteremtenünk, ennek pedig legegyszerűbb módszere az autogén tréning, vagyis az a relaxációs technika, melynek segítségével nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válunk, és talán betegségek kialakulását is megelőzhetjük. Nagy előnye, hogy minden segédeszköz nélkül alkalmazható, s elvégzése mindössze 10-15 percet vesz igénybe naponta. „A pozitív testi-fizikai hatásokon túl az autogén tréning érzelmi és szellemi harmóniánk megteremtéséhez is hozzájárul. Általa mélyebben megismerjük, megértjük és elfogadjuk önmagunkat és kapcsolatainkat” – mondja Tamás Dorka.

Vezeti: Tamás Dorka mentálhigiénés tanácsadó
Hol? Perinatus Alapítvány, 1061 Budapest, Hegedű u. 9.

Így születhetsz újjá 2013-banNői kör
„Találd meg a benned élő Vénuszt!” – így szól a Női kör jelmondata. Párkapcsolat, anyaság, karrier, test és lélek: vagyis a női lét legfontosabb kivetüléseit lehet itt átbeszélni. A csoporterőn túl a csillagok is segítik a munkát: az aktuális téma átdolgozását mindig személyre szabott és aktuális asztrológiai háttértámogatás segíti, amelyben különösen a Vénusz bolygó aktuális pozícióit veszik figyelembe. A találkozások első felében az aktuális témát meditációval és asztrológiai ismeretekkel mélyítik el a résztvevők, a második órában pedig beszélgetnek róla.

Vezeti: Saródy Judit védikus asztrológus
Hol? Magnet Közösségi Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 98.


Így születhetsz újjá 2013-banSzomatoDráma-csoport
A családállításról biztosan hallottál már (nagyon leegyszerűsítve ez az a technika, amikor egy csoport tagjai jelenítik meg egy család dinamikai viszonyait). Dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta ennek mintájára dolgozta ki a SzomatoDrámát, azt a módszert, amelynek segítségével a bensődbe láthatsz bele. Kapcsolatba kerülhetsz a saját testeddel, meghallgathatod, „mit üzennek” testrészeid, szerveid, ráláthatsz a működésükre, és végül rendbe is teheted a zavart. Ez viszont csak annak ajánlható, aki képes csoportban megnyílni és idegen emberekkel megosztani testi gondjait. A folyamat lényege, hogy egy csapat ember összegyűlik, és egy játék során egyvalakinek a problémájával foglalkozik. A „problémahozó” kívülről nézi a jelenetet, míg a többiek megjelenítik az ő testrészeit, tüneteit sok mozgással, beszéddel, érzelmi kitörésekkel. „Sokszor elég egy ilyen játék a gyógyuláshoz, máskor inkább csak felhívja a figyelmet valamire, amit aztán az életben meg kell tennünk, meg kell lépnünk saját gyógyulásunk érdekében.”

Vezeti: Bedő Nóra integrál tanácsadó
Hol? Szereteterő Integrál Terápiás Központ, Budapest, Villányi út 60.


Így születhetsz újjá 2013-banJalagati – több mint jóga
A jóga nem csak testmozgás, de önmagunk megismerésének egy lehetséges útja is, mely kifinomult testérzetet, a befelé figyelés képességét éleszti fel bennünk. Jóga közben csak magunkra figyelünk, a külvilág erre az időre másodlagos lesz; e lassú mozgás fejleszti a test-lélek-szellem egyensúlyát. Ám sokan úgy érzik, túlságosan idegen tőlük ez a világ. Nekik alakítottak ki egy olyan új mozgásformát, amely a mai kor emberének a legalkalmasabb. A Jalagati jógát bárki gyakorolhatja nemtől, kortól és testalkattól függetlenül, mert – ahogy a trénerek mondják – a gyakorlatokat az élettani hatások figyelembevételével állították össze. „Gyakorlatsoraink megfelelő arányban tartalmazzák az izmok széles körű átmozgatását és a pihentető, kikapcsoló relaxációt. Így bárki megtapasztalhatja a jóleső fáradtság és a lelki feltöltődés egyensúlyát” – írja dr. Bajzik Éva a modern jógáról.

Hol? Szeged, Sóhordó u. 18.

Így születhetsz újjá 2013-banAz énhatárok kitágítása
Sokszor érezzük, hogy többre teremtettünk, mint hogy felkeljünk, dolgozzunk, együnk, aludjunk, kicsit szórakozzunk, és így tovább. Vajon milyen lehetőségeket rejt még a földi élet, mi mindenre lehet képes az emberi szellem, amit talán nem is gondolnánk?
Sayadaw U Pandita burmai születésű, világszerte elismert meditációs tanár. Tanításai több mint hat évtizedre visszanyúló kolostori képzése során szerzett meditációs tapasztalataira, valamint a buddhista szövegek beható ismeretére épülnek, 1951 óta tanítványok ezreit oktatja. Tanai most itthon is elérhetők; a Buddhista Vipassana Társaság rendszeresen tart kurzusokat, ahol olyan kérdések nyomában járhatunk, mint hogy miről árulkodik a testünk, érzelmeink hogyan hatnak a sorsunkra, hogyan működik a gondolat teremtő ereje. A szeretetmeditációs módszer az ígéretek szerint elmélyíti a kapcsolatokat és feloldja a konfliktusokat. Februárban egy meditációs nap alkalmából láthatunk bele a gondolatrendszerbe, a program címe: Az individualitástól a kozmikus egységélményig.

Vezeti: Dobos Andrea Beáta – Buddhista Vipassana Társaság
Hol? A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, 1098 Budapest, Börzsöny utca 11.


Így születhetsz újjá 2013-banÖnismereti FotóTréning
Egy fotó nemcsak gyönyörködtethet, de közelebb vihet önmagunk megismeréséhez is. Karl Péter fényképész divat- és reklámfotós karrierje mellett fontosnak tartja a tiszta alkotás élményét, mely „visszajelzéstől függetlenül bármikor átélhető”. Péter ma már alkotói jellegű önismereti tréningeket is tart, csoportjainak munkáit rendszeresen kiállítják. De talán nem is ez a legfontosabb, hanem hogy a fotós szerint ezzel a tréninggel saját alkotóerőnket élvezhetjük, miközben sok mindent megtudunk a személyiségünkről. „Váratlan és meglepő képalkotói szituációk során más-más nézőpontból nyerhetsz felismerést magadról” – mondja a tréner, akinél kis létszámú csoportban hétről hétre olyan feladatok és képek megalkotása a cél, melyek technikai előtudást nem, komoly belső munkát azonban igényelnek. Néha bizony ez sokkal lényegesebb…

Vezeti: Karl Péter
Hol? KépPont fotóiskola, 1082 Budapest, Horánszky u. 25.


Így születhetsz újjá 2013-banÉbresztő!
Nemhogy világvége nem lett decemberben, de nagyon sokan gondolják úgy, hogy új korszak kezdődött az emberiség történetében. „Ha mégis úgy érzed, semmi nem változott körülötted, akkor ideje felébredni!” – mondja Veit Lindau, Európa egyik legsikeresebb és legelismertebb coach-a, vagyis személyi trénere, aki egyszerű, megvalósítható, hétköznapi embereknek való ötleteivel, javaslataival segíti azt, aki rá hallgat. Nagy előny, hogy bárhol, bármikor tanulhatunk tőle, hiszen ébresztője videokurzus formájában is elérhető. Mint mondja: „már csak rajtad áll, hogy mit lépsz, mit valósítasz meg a saját életedben”. Ha hiszel neki, az Integrál Intézet honlapján tudsz beiratkozni a virtuális csoportba. De hogy tudd, mire vállalkozol, egy bemutatkozó videóba is belenézhetsz.

Vezeti: Veit Lindau coach

Egy-egy személyiségfejlesztő módszert az NLCafé csapata is kipróbál majd, amiről természetesen beszámolunk nektek. Addig is kérjük, mielőtt jelentkezel, tájékozódj alaposan az adott kurzusról közvetlenül is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top