Életmód

Alkalmi szexhez juttat a Facebook

Egy klikkeléssel egyéjszakás kalandot kaphatsz a Facebookon. Persze csak ha nem ciki, hogy mások is értesülnek róla.

A Facebookon régóta működik a szinte klasszikus online társkeresés, az Are You Interested? alkalmazás, ahol egymás fotójára klikkelgettek anélkül, hogy a másik profilját látnátok. Szerény – bár lehet naiv – véleményünk szerint ezt a többség tényleg ismerkedésre használja; nem feltétlenül egyéjszakás kalandokat hajkurásznak itt.

A közösségi oldal legújabb dobása, a Bang With Friends most olyanokon próbál segíteni, akik inkább ismerősükkel bújnának ágyba szigorúan egy éjszakára. Persze azt állítja az alkalmazás, hogy névtelenül keresgélhetsz az ismerősök között, de amint letöltöd az applikációt, láthatod, hogy a barátaid közül kik azok, akik már rajta vannak a szeren: kik szeretnének egy gyors, semmire nem kötelező szexet. Vagyis téged is látnak majd a többiek. De hát ha úgyis az a cél, hogy gyorsan találj az elemi ösztöneid kielégítésére valakit, előbb-utóbb muszáj felfedni magad. Rés a pajzson, hogy nem is kell letölteni, ha kíváncsi vagy (mert azok vagyunk, ugye), már az alkalmazás nyitólapja megmutatja, melyik barátod nyitottabb a szokásosnál is. Na, nem ragozzuk ezt tovább, csak szólni akarunk, hogy a Facebook nem annyira a barátunk, mint amennyire gondolnánk. Persze hallani szuperpozitív történeteket is!

Alkalmi szexhez juttat a Facebook

A dolog menete ez: ha beléptél, láthatod a szintén érdeklődő barátaid fotóját, és ha nem lenne ellenedre egy forró éjszaka valamelyikükkel, csak ráklikkelsz a fotója alatti gombra, és tudni fogja, részedről jöhet a menet. Ha visszaklikkel, akkor kapsz egy kedves e-mailt a rendszertől, és a többi már csak rajtatok múlik.

Már látjuk a jövőt, amikor azt is megnézheted előre, hogy az estére kiszemelt kedves ismerősöd melyik másik kedves ismerősöddel szűrte össze a levet egy kötetlen éjszakára. (Bár szerintünk jobb ezeket a dolgokat nem tudni.) És persze újabb szakítópróba lehet, ahogy a párok egymás előtt buknak majd le. Nem akarunk régimódinak tűnni, de nekünk ez kissé kiábrándító. Főleg azért, mert a Facebook egyik fő bázisát adó tinédzserek azt látják, hogy teljesen normális dolog összevissza kavarni, és nem érdemes egy klikkelésnél több erőfeszítést tenni, ha ölelésre vágyunk.

Meg hol marad a flört, az izgalom, a csábítás? Pont olyan, mint hamburgert enni, amikor ehetnénk steaket is. Igaz, ha nagyon éhes az ember, jó a hamburger is… És most gondolhatjátok azt is, hogy sokkal biztonságosabb a saját barátaink közül választani egy alkalmi partnert, mint egy buliból hazamenni egy idegennel. Ez bizonyos szempontból igaz is, ugyanakkor érzelmileg ugyancsak megzavarhatja a dolgokat, nem beszélve egy-egy baráti kör vagy munkahelyi kollektíva dinamikájáról.

A közösségi oldal egyébként egyre messzebb megy el, a fejlesztők „nem bírják megállni”, hogy ne használják ki azt a töméntelen mennyiségű információt, amit az emberek önként és dalolva megadnak magukról. Még január végén jelentették be, hogy megújítják a keresőt, amibe ezentúl nemcsak emberek, helyek, intézmények nevét lehet beírni. A Graph Searchnek az a lényege, hogy egész mondatokkal kereshetünk: „szingli nők, akik szeretik a kutyákat”, és már dobja is ki a fotókat a közösségi oldal. Már látjuk magunk előtt azokat, akik így próbálnak párt keresni maguknak: „Kék szemű, szőke pasi fehér Ferrarival” – és már dobja is a lehetőségeket a Facebook. Persze fel lehet viccesen is fogni az egészet, ízlés dolga. A magyar Facebookon ugyan még nincs meg ez a funkció, de nagyon úgy tűnik, hogy csak idő kérdése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top