Életmód

Önként lett hajléktalan a zongorahangoló

Gyorsabban visszafizette a hiteleit, és sokkal boldogabb, amióta hajléktalan – ezt állítja magáról egy brit férfi, aki több éve él az utcán.

A fiatal zongorahangoló, Richard egy komfortos lakásban lakott: plazmatévével, játékkonzollal, ahogy egy legénylakáshoz illik. És saját bevallása szerint nem volt boldog. „Egy nap körülnéztem a lakásban, és néztem a hatalmas tévét, és rájöttem, nem is szoktam nézni” – meséli Richard, aki ezután számba vette az összes dolgát, és rájött, valójában mindent tudna nélkülözni. „A meleg víz volt az egyetlen, ami valóban ért valamit a lakásban” – tette hozzá a brit férfi.

Önként lett hajléktalan a zongorahangoló

Így gondolt egy nagyot, és minden cuccát eladta, úgy döntött, hogy hajléktalan lesz, és a megkeresett pénzét, nem „földi javakra” költi, hanem arra, amit mindig is szeretett volna – utazgatni fog.

Egy táskában elfér minden dolga, és biciklivel jár, azt mondja, felszabadító érzés, hogy nincs egy helyhez kötve. A brit fiatalember zongorahangolóként dolgozik, és gyakran meglepődnek az ügyfelei, amikor kiderül róla, hogy valójában hajléktalan. Az emberek főleg arra kíváncsiak, hogyan fürdik és mossa ki a ruháit. Állítólag folyókban, tavakban megoldja, bár ez részünkről elég nyugtalanító megoldásnak tűnik. 

Richardnak egyébként nemcsak a boldogság keresése, hanem a hitelei minél gyorsabb visszafizetése is volt a célja. Azt mondja, lakbér és egyéb felesleges dolgok fizetése helyett a kölcsöneit próbálta kiegyenlíteni, ami másfél év hajléktalanság után sikerült is neki.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése