Életmód

90 perc alvásidőt veszítünk a párunk miatt

Évente három nappal kevesebbet alszik, aki megosztja az ágyát a párjával.

90 perc alvásidőt veszítünk a párunk miattA másik ember forgolódása, horkolása, paplanhúzogatása és hasonlók miatt átlagosan heti 90 perc alvásidőt veszít az, aki nem egyedül, hanem a párja mellett hajtja álomra a fejét – legalábbis ez derült ki egy Angliában készült kutatásból.

A felmérésből kiderült az is, hogy a párok negyedének hetente legalább három alkalommal van valamilyen konfliktusa, mely az eltérő alvási szokásokból származik. A fentebb felsorolt okokon kívül gyakran származnak konfliktusok abból, ha a partnerek nem egy időben fekszenek le, ha valamelyikük égve hagyja a villanyt, vagy még tévét akar nézni, amikor a másik már aludna, de az is, ha csak az egyiküknek támad kedve a szexhez. Komoly vitákat vált ki továbbá, hogy a gyerekeket és a háziállatokat beengedjék-e a közös ágyba.

A szakemberek szerint mindez sokkal komolyabb probléma, mint amilyennek tűnik, ugyanis a rendszeres rossz minőségű alvás növeli a stresszt, gyengíti az immunrendszert, hosszabb távon pedig a kapcsolatot is rombolja.

Milyen otthoni gyakorlatokkal lehet fenékről fogyni?
Léteznek természetes étvágycsökkentők?
A Válaszkeresőn bármilyen témában kaphatsz segítséget. Kérdezz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top