Életmód

Tovább élhet, aki pesszimista?

Azok az idős emberek, akiknek kisebbek az elvárásaik saját hátralévő életükkel kapcsolatban, nagyobb valószínűséggel élnek hosszú és egészséges életet, mint azok, akik derűs, boldog napokra számítanak életük végéig.

Frieder R. Lang, a németországi Erlangen-Nürnberg Egyetem munkatársa és kollégái 1993 és 2003 közötti adatokat néztek át, melyek nagyjából 40 000 tizennyolc és kilencvenhat év közötti személy felmérésével készültek. A szakemberek korcsoportok alapján három kategóriába osztották az alanyokat: 18 és 39 év közöttiekre, 40 és 64 közöttiekre, valamint 65 év felettiekre. A vizsgálatban résztvevőket arról kérdezték, mennyire elégedettek mostani életükkel, és mit gondolnak, mennyire lesznek elégedettek öt év múlva.
Mikor öt év elteltével újra megkérdezték őket, kiderült, hogy a legidősebb csoport tagjainak 43 százaléka korábban kevésbé gondolta magát elégedettnek a jövőbeni helyzetében, mint amilyen valójában volt akkor, 25 százalékuk pontosan eltalálta megelégedettsége mértékét, 32 százalék pedig felülbecsülte azt, és a valóságban nem volt annyira elégedett, mint ahogy azt öt évvel korábban hitte.
A szakemberek ezután azt is megnézték, ki milyen egészségi állapotban van, és megállapították, hogy azok, akik túlzottan optimistán gondoltak saját jövőjükre, nagyobb eséllyel szenvedtek később valamilyen fokú rokkantságban, sőt nagyobb eséllyel haltak meg valamilyen betegségben. A kutatást vezető Lang elmondta, vizsgálataik alapján úgy tűnik, az optimisták számára kedvezőtlenebbek a jövőbeni kilátások, mint a pesszimisták számára, utóbbi hozzáállás ugyanis arra ösztönzi az embert, hogy óvatosabban, megfontoltabban és körültekintőbben élje mindennapjait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top