Életmód

Így hatnak az erőszakos filmek

Sokan azért nézünk erőszakos filmeket, hogy többet tudjunk meg bizonyos emberi helyzetekről, és megismerjük a hétköznapi élet erőszakos oldalát is – állítja egy friss kutatás.

Vizsgálataik során a német Augsburg Egyetem és az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem tudósai elsősorban arra voltak kíváncsiak, valóban csak az intellektuális kíváncsiság viszi-e rá az embereket, hogy erőszakos képekkel teli alkotásokat nézzenek, vagy az igazságkeresés mögött valami más is rejtőzik. Hogy ezt kiderítsék, összesen 482, 18 és 82 év közötti, eltérő iskolázottsági hátterű amerikai és német férfit és nőt kértek fel a kutatásban való részvételre.
A résztvevőknek erőszakos és kevésbé erőszakos filmelőzeteseket kellett megtekinteniük, majd el kellett dönteniük, hogy az előzetes alapján megtekintenék-e a teljes filmet. A tudósok továbbá megkérték a résztvevőket, hogy értékeljék a látottakat aszerint, hogy mennyire tartották erőszakosnak, gondolatébresztőnek és izgalmasnak az adott előzetest.
Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy az emberek nem feltétlenül a véres képek miatt néznek erőszakos filmeket, hanem az ezzel járó izgalom és belső feszültség miatt. A mostani kutatási eredmények azonban azt sugallják, hogy az ilyenkor szokásos adrenalinlöket mellett legalább ugyanilyen fontos az intellektuális oldal is. Sokan ugyanis azért néznek erőszakos filmeket, hogy többet tudjanak meg bizonyos emberi helyzetekről, és mert kíváncsiak az élet sötétebb oldalára. „Az erőszak ábrázolása, ha mögöttes tartalommal párosul, vagyis megható és gondolatébresztő, könnyen válthat ki empátiát az áldozatokkal szemben – nyilatkozta Anne Bartsch német szakember. – A főhősök bátorsága és az erőszakkal szemben tanúsított morális fölénye pedig más, mélyebb érzelmeket is megmozgathat a nézőkben, akik így elgondolkodhatnak, mit tennének, ha hasonló helyzetbe kerülnének.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése