Életmód

Szorongás helyett meditálj!

Régóta ismert, hogy meditációval oldani lehet a szorongást. A kutatók arra keresték a választ, vajon milyen agyi folyamatok zajlanak a meditáció során.

„Bár tudtuk, hogy gyógyszerrel oldani lehet a szorongást, arra korábban nem jöttünk rá, milyen agyi folyamatok játszanak közre a szorongás csökkentésében egészséges emberek esetében” – nyilatkozta Fadel Zeidan, a tanulmány szerzője. A Wake Forest Baptista Orvosi Központ kísérletében 15 egészséges önkéntes vett részt, akik a hétköznapi szorongás normális szintjével rendelkeztek. Az alanyoknak nem volt korábbi meditációs tapasztalatuk, és nem szenvedtek szorongásos zavarban. A résztvevők négy alkalommal vettek részt húszperces oktatáson, ahol az éber figyelem (mindfulness) meditáció alapelveit tanulták meg. E meditáció során a résztvevőknek a légzésükre és a testi tapasztalataikra kell összpontosítaniuk, és ítélkezéstől mentesen kell értékelniük az elterelő gondolatokat és érzéseket. A meditációs foglalkozások előtt és után a résztvevők agyi aktivitását MR-vizsgálattal mérték, amivel rendkívül hatékonyan vizsgálhatók az olyan agyi folyamatok, mint a meditáció. Az alanyok ezen kívül beszámoltak a szorongásuk szintjéről is. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők döntő többsége a szorongás akár 39 százalékos csökkenését tapasztalta. Zeidan szerint ez azt bizonyítja, hogy már néhány perces éber figyelem meditációval is csökkenthető a normális hétköznapi szorongás szintje.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top