Életmód

Olvass bele a Nők Lapja Psziché nyári különszámába!

Lélekhangoló írásokkal várunk a Nők Lapja Psziché nyári extra számában. Olvass bele a magazinba!

Találd meg a lélektársad!
Mindannyian arról ábrándozunk, hogy rálelünk a másik felünkre, akivel teljes lesz az életünk. Sokan vannak, akiknek ez sikerült – ahogy hősnőnknek, Lindának is. Története azt üzeni, van remény. Annak ellenére is, hogy hosszú volt az út, amely a boldogsághoz elvezette.

Teszt pároknak – Jól ismeritek egymást?
Szeretnél belelátni a kedvesed fejébe, hogy tudd, mit gondol rólad? Töltsétek ki mind a ketten a rátok vonatkozó kérdőívet, majd beszéljétek át közösen az értékelést, és kiderül, ki hogyan látja a másikat. Garantáltan felér egy párterápiával!

Olvass bele a Nők Lapja Psziché nyári különszámába!Az Y generáció és a szerelem – Interjú Csernus Imrével
Két huszonéves áll a megállóban, nem néznek egymásra, mert a mobiljukon chatelnek – egymással. Aztán mehet egy virtuális csokor és egy csók az éterben, és ha így haladunk, az érintés, az intimitás már csak könyvekből lesz ismerős. A szülők pedig mindezt tehetetlenül nézik. Csernus doktorral erről beszélgettünk.

A férfiszív is sebezhető – Őszintén a válásról
Amikor a volt férj a válás után azonnal egy másik nő karjaiban köt ki, azt gondoljuk, könnyen túltette magát a gyötrelmeken. Bezzeg mi, nők érzelmileg a padlóra kerülünk. Singer Magdolna gyásztanácsadó legújabb regénye azonban rávilágít, hogy a férfiak igenis szenvednek. Csendesebben, viszont annál keservesebben.

„Könnyebb ma FÉRFINAK lenni” – Beszélgetés Müller Péterrel
Könyvei évek óta az eladási listák élén állnak, előadásai telt házasak, mondatait sokan tanításként olvassák. Kíváncsiak voltunk, hogyan alkot, miből merít új témát Müller Péter. A nyár egyik legmelegebb napján, kertjének árnyékos fái alatt, egy kávé mellett beszélgettünk.

Milyen típusú érzelmi evő vagy? Teszteld!
Van, aki bánatában falatozik, más az önbizalmát építi az evéssel, de előfordul az is, hogy társaság híján csemegézünk. Te melyik fajta érzelmi evő vagy? Töltsd ki a tesztünket, és megtudod!

Átszabott külső, vívódó belső – Plasztika kontra önbizalom
Milyen jó lenne megállítani az időt! Mint oly sok nő, Angéla is erre vágyik, és mindent elkövet érte. Célja észrevétlenül válik szenvedéllyé, nem riad vissza a fájdalmas kezelésektől és kíméletlen edzésprogramoktól sem. Azt reméli, ha megőrzi fiatalságát, szeretetet nyerhet.

Veszteségből nyereség – Bagdy Emőke pszichológus írása
Amikor mélyponton vagyunk, nehezünkre esik kihúzni magunkat a gödörből. Ám ha tudjuk, milyen pozitív megküzdési stratégiák segítenek minket ebben, könnyebb feldolgozni a traumát és új életet kezdeni.

A szív nevelése – Gondolatok a dalai lámától
Rengeteg természeti katasztrófa, családon belüli tragédia sújtja az emberiséget. A világ első számú buddhista vezetője ezért azt tanácsolja, erősítsük meg belső értékeinket. Csak így élhetünk teljes életet és építhetünk boldog társadalmat.

Olvass bele a Nők Lapja Psziché nyári különszámába!Lehet pár oldallal több? – Akovács Éva főszerkesztő beköszöntője

Szerzetes, kisbabával – Schäffer Erzsébet írása
Bán Lilla gyerekkorától vonzódott a harcművészetekhez, az észlelésen túli világhoz, a keleti filozófiákhoz. Filmeket készít, rendező és operatőr egy személyben. Egy spanyolországi filmszemlén Paulo Coelho is felfigyelt rá. Ám azt maga sem hitte, amikor szerzetesi életre készült Kínában, hogy onnan két gyönyörű kislánnyal fog hazatérni a „hátizsákjában”.

Beépített szépség – Mitől leszünk vonzóak? – Paulo Coelho írása
Gyönyörű hajzuhatag, igéző szempár, finom vonások, tökéletes alak – mindegyik feltűnővé tehet egy nőt. De valóban csak ennyin múlna a szépség? És olyan fontos, hogy mindenünk szabályos legyen?

Anya csak egy van
Idén közel négyszáz nő osztotta meg történetét az anya-lánya kapcsolat színéről és fonákjáról a Terézanyu Richterrel kiírt közös pályázatán. Felnőtt a nőknek egy új generációja, amely olyan tudatossággal alakítja a sorsát, amelyre az elmúlt évtizedekben alig volt példa. Igaz, azért akad, ahogy azt a díjazott 81 éves Gyéressy Antalné, Kati néni gyönyörű története is bizonyítja.

Álmodj szépeket, kicsim – Éjszakai szörnyek száműzve
„Anya, rosszat álmodtam!” – riad fel a gyerek. Reggelre kialvatlan, és mi is, ráadásul a szörnyek elől a szülői ágyban menedéket kereső kicsi megzavarhatja a házaséletet. Mi kelti életre az éjszaka rémeit, és hogyan űzhetjük el őket?

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted!
Ha pszichológust, lelki kapaszkodót keresel, bátran írj nekünk a psziche@sanomamedia.hu e-mail címre, segítünk!
Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/pszichemagazin

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top