Életmód

Te mennyit beszélsz magadról?

Az emberek idejük negyven százalékát töltik azzal, hogy saját magukról beszélnek – derült ki egy friss felmérésből.

A Harvard Egyetem tudósai agyi vizsgálatok segítségével jöttel rá arra, hogy miközben az emberek saját magukról beszélnek, ugyanazok a kémiai reakciók játszódnak le az agyukban, mint szex közben, és ez motiválja őket, hogy rendszeresen személyes információt osszanak meg magukról. A tudósok funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálatot (fMRI) alkalmaztak az agyi folyamatok megfigyelésére, mivel ez az eszköz képes kimutatni az agy véráramlásában beálló változásokat. A kutatók megkérték a 195 résztvevőt, hogy először beszéljenek magukról, saját személyiségükről és bizonyos dolgokról alkotott véleményükről, majd másokról is alkossanak véleményt.
A tudósok a két vizsgálat során folyamatos megfigyelés alatt tartották az agy véráramlásának változásait, majd összehasonlították a két kísérletben mért idegi aktivitást. Amikor a résztvevők magukról beszéltek, megfigyelhető volt, hogy két olyan agyi terület működése is aktiválódott, melyek részt vesznek a dopamin kiválasztásában, ami az agy öröm- és jutalomközpontjának működéséért felelős. A tudósok szerint a személyes élmények megosztása azért „eredendően élvezetes”, mivel ezek az agyi területek ugyanazok, amelyek szex közben vagy valamilyen finom étel elfogyasztásakor aktiválódnak. A harmadik kísérlet során a résztvevőknek ugyanúgy vagy magukról, vagy másokról kellett beszélniük, de ekkor már azt mondták nekik, hogy egyes esetekben megoszthatják az információt a külvilággal is. Bár a harmadik kísérlet alatt az önmagukkal kapcsolatos információk közlése ismét növelte az agyi aktivitást, a gondolatok másokkal való megosztása tovább fokozta a vérellátást, vagyis ezek szerint az okozza a legnagyobb örömet, ha másoknak beszélhetünk saját magunkról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top