Életmód

Kinek áll jobban a kockahas? – szavazás

Van, amelyikük négykor kel, hogy fitten tartsa magát, van, amelyikük nem veti meg a fehér kenyeret, mégis bomba formában van. Szavazz, melyik hírességnek áll jobban a kockahas!

1. Ryan Gosling: A kanadai színész hetente háromszor – hétfőn, szerdán és pénteken – edz, saját elmondása szerint fájdalmas, de annál hatékonyabb módszerrel. Emellett a táplálkozására is odafigyel: a thai diéta híve, melynek alapját a rizs, a halak és friss zöld leveles zöldségek alkotják.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

2. David Beckham: Sovány húsokat, csirkét, halat eszik a 38 éves futballista, reggelire szívesen fogyaszt rántottát paradicsommal, és kerüli a fehér kenyeret, müzliket, finomított élelmiszereket. Hogy szálkás izmait megőrizze, intenzív, egész testre ható mozgást végez, főként fut, és arra is gondosan ügyel, hogy hasizmai jól láthatóak maradjanak.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
David Beckham eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

3. Robert Downey Jr.: Ha igaz, legalább 3500 kalóriát engedélyez magának naponta, ezt is főként szénhidrátfogyasztással teljesíti. Nem veti meg a fehér kenyeret, a bőséges ebédet, de mindent megtesz azért, hogy a felvett energiát le is adja: súlyzózik, kardioedzést végez, és rendszeresen jógázik.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
Robert Downey Jr. eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

4. Jake Gyllenhaal: Sokan Hollywood legfittebb színészének tartják az álmodozó tekintetű sztárt, akit gyakran kapnak futáson a lesifotósok. Óvakodik a cukortól, naponta két liter folyadékot iszik (minimális mennyiségű alkoholt), és könnyű levessel vagy turmixszal zárja a napot.

Kinek áll jobban a kockahas?

Az értékelés véget ért!
Jake Gyllenhaal eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

5. Hugh Jackman: 2008-ban választották az év legszexibb pasijának, de az ausztrál színész ma is esélyes lenne erre a címre. Egy interjúban elárulta, hogy a napot hajnali négykor kezdi, 4 tojásfehérjével, ezután 3 óránként zöldséget, barna rizst, könnyű fehérjét eszik. Lemond szinte minden finomított élelmiszerről, de a fekete csokinak és a jégkrémnek nehezen áll ellen.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

6. Lionel Messi: A fiatal focista titka az ugrálókötelezés, a nyújtás, izomlazítás, emellett nagy rajongója az intenzív power jógának is. Táplálkozását szigorúan a mérkőzésekhez igazítja, pontos beosztást dolgozott ki arra vonatkozóan, mit egyen a mérkőzés előtt 1 vagy 48 órával. Alapvetően ő is kerüli a szénhidrátot.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
Lionel Messi eredménye 7 pont
a maximálisan adható 10 pontból.


7. Patrick Dempsey:
Megszállottan emelgeti a súlyokat, emellett rendszeresen kerékpározik. 2009 óta szervezője a Dempsey Kihívás elnevezésű rendezvénynek, melyre futókat, gyaloglókat, bringázókat is vár. Az esemény bevételét daganatos betegek számára létrehozott központjának ajánlja.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
Patrick Dempsey eredménye 1 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

 

8. Adam Levine: A Maroon 5 frontemberét gyakran látni a bulvároldalakon fejenállásban, egy kézen egyensúlyozva. A People magazin „legszexibb férfi” címét is bezsebelő énekes saját bevallása szerint először „csak” testi és lelki egészségének megtartásáért fogott az ászanák gyakorlásába, de annál sokkal többet: türelmet, kitartást, kiegyensúlyozottságot kapott a jógától.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
Adam Levine eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

9. Száraz Dénes: A Jóban Rosszban sztárjának hosszú éveken át a bringázás volt a szenvedélye, 2002-ben ezt a szerepet a futás vette át az életében. Maratont fut, úszni jár, és hogy jól menjen a mozgás, lemondott a dohányzásról, éjszakázásról is.

Kinek áll jobban a kockahas?

 

Az értékelés véget ért!
Száraz Dénes eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

10. Benedek Tibor: Az év szövetségi kapitányának választott vízilabdázó szerint a hosszú élet egyik titka a délutáni csendes pihenő. Ha újra kezdhetné, lehet, hogy cukrász lenne, mert imádja a süteményeket, de feleségének, Epres Panninak is köszönhetően habos sütik helyett egészséges ételek kerülnek az asztalukra, finomított liszt és cukor nélkül. A Nők Lapja fotóján ingben:

Kinek áll jobban a kockahas?

 

 

Az értékelés véget ért!
Benedek Tibor eredménye 10 pont
a maximálisan adható 10 pontból.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top