Életmód

Kiderült: a hideg levegő segíthet a fogyásban

Az otthoni és az irodai hőmérséklet csökkentésének jótékony hatásai vannak a testsúlyra.

A mérsékelt hideg egészséges és fenntartható módja lehet a felesleges kilóktól való megszabadulásnak – derítették ki a hollandiai Maastrichti Egyetem egészségügyi központjában dolgozó szakemberek. Mindez azt jelenti, hogy a meleg otthonok és irodák lehetnek részben a felelősek az emberek egyre terebélyesedő derékbőségéért.

„A hőkörnyezet hatással van az emberi egészségre, és leginkább a mérsékelt hidegnek való rendszeres kitettség képes jelentősen befolyásolni testünk energiafelhasználását hosszan tartó ideig” – mutattak rá a kutatók.

A vizsgálatba bevont emberek tíz napon át napi hat órát töltöttek a hidegben. A résztvevőknél fokozódott a hőtermelés, nőtt az energiaégetésben és hőtermelésben részt vevő barna zsírsejtek aktivitása, jóval kellemesebben érezték magukat és kevesebbet dideregtek 15 fokos hőmérséklet mellett. A kutatók szerint a fiatal és középkorú emberek esetében a didergés nélküli hőtermelés – vagyis az anyagcsere által szabályozott hőtermelés – az energia-háztartásnak akár a 30 százalékáért is felelős lehet. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb hőmérséklet jelentősen befolyásolhatja egy ember energiafelhasználását.

A szakemberek szerint a testmozgás mellett az embereknek arra is edzeniük kellene, hogy több időt legyenek képesek eltölteni a hidegben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése