Életmód

Az eBayen hirdette meg a barátnőjét

Viccből tette fel kedvesét az aukciós portálra egy angol férfi, és legnagyobb megdöbbenésére azonnal licitháború tört ki többtucatnyi pályázó részvételével.

Shaun Coles, aki a közép-angliai Northamptonshire megye Kettering nevű kisvárosában lakik, 99 pennys (370 forintos) induló árat szabott meg, a licitre meghirdetett “áru”, azaz Debbie Moran, a barátnő leírására pedig az “öregasszony” megjelölést alkalmazta. Mellékelt egy “nem túl hízelgő” fotót is, és kikötötte, hogy a sikeres vevő nem kérheti vissza a “vételárat”.

Mindez a jelek szerint nem zavarta a vevőjelölteket. Az azonnal beinduló ádáz licit hevességét illusztrálja, hogy a 99 pennys induló árat szinte pillanatok alatt 700 fontra (260 ezer forintra) hajtották fel. Végül azonban mindenki hoppon maradt, mivel Coles eltávolította az ajánlatot, már csak azért is, mert az eBay előírásai szigorúan tiltják személyek adásvételét.

Shaun Coles elmondása szerint csak vicc volt az egész, hiszen semmi pénzért nem adná el a barátnőjét. “Debbie szerencsére nem vette rossz néven a dolgot, tudja, milyen vagyok” – jegyezte meg a fiatalember. Barátnője azért elárulta, hogy először egy kicsit dühös volt, de közölte: azt is tudja, hogy a dologban nem volt semmiféle hátsó gondolat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top