Életmód

Ez az oka, ha túl lassan fogysz

A nők türelmetlenek, nemcsak az edzőjükkel, de önmagukkal szemben is. Ha nincs eredmény egy-két hét diéta vagy edzés után, dühösek a testükre, gyűlölik a tükörképüket, tehetetlennek érzik magukat, és feladják.

Pár éve személyi edzésre járt hozzám egy húsz-egynéhány éves lány – kezdi beszámolóját fitneszedző bloggerünk. – Száz kiló felett volt, és nagyon szeretett volna lefogyni.

 

Adj időt a fogyásnak

 

Az első alkalommal megcsináltuk az állapotfelmérést, teszteléseket, kitűztük a célokat, a 2. és 3. alkalommal már edzettünk. A 4. edzésen (még egy hete sem edzett!) türelmetlen arccal rám nézett: “Nos, nem tudom… szóval… ma ráálltam a mérlegre, és még egy kilót sem fogytam!”
Hirtelen nem tudtam, hogy nevessek-e vagy mérges legyek. Habár már az első találkozáskor tisztáztuk, mikorra várható az eredmény, azért megkérdeztem tőle: “Mikorra szeretnél lefogyni, úgy igazán??”
Azt mondta: “Mondjuk egy-két hónap múlva, mire jön a nyár.”
Én azt kérdeztem: “És mennyi időt szántál hízásra?”
“12 évet” – mondta ő szemlesütve.

Adj időt a fogyásnak

A sztori azért maradt meg bennem, mert a lány kifejezetten vádlón kezdte a mondandóját, mintha az edzésterv vagy módszer hibája lenne, hogy még nem fogyott.

Fitneszanyu intelmeit a fogyással és a testedzéssel kapcsolatban a blogjában olvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése