Életmód

Legnagyobb böjthibák: így csináld jól!

Nem kívánják a szexet, ingerlékenyek lehetnek, de sokan mégis esküsznek – vallási okból vagy vallási okok nélkül – a böjtre. Nagy Eszter Anna böjtszakértő dietetikus adott jó tanácsokat: hogyan (nem) érdemes a böjtölésbe belevágni.

Bár a köznyelvben szinte összemosódik a két fogalom, a méregtelenítés és a böjt számos dologban különbözik egymástól. Mindkettő rákészülést és odafigyelést igényel, mindkét folyamat velejárója a tisztulás és a fogyás is, egészen másfajta körültekintést igényel viszont a két kúra. A legalapvetőbb különbség az, hogy méregteleníteni a mindennapi életünk mellett is lehet, böjtölésbe viszont ne vágjunk bele a megszokott hétköznapjaink alatt, mert veszélyessé is válhat.

Ne kezdj böjtbe segítő nélkül!

1. Böjtbe ne vágjunk bele akkor, ha dolgozni járunk: olyan időszakot válasszunk hozzá, amikor biztosítani tudjuk magunknak a nyugodt körülményeket. 
2. Család mellett 3-4 napos böjt még végezhető, ennél hosszabbra tervezett kúra alatt viszont fontos, hogy valóban elvonuljunk a világtól, már csak azért is, mert jóval ingerlékenyebbek lehetünk a megszokottnál, a mindennapi élet pedig egyszerűen nem is kivitelezhető böjt mellett.
3. Ha nem is választunk feltétlenül böjttábort a böjtöléshez, mindenképpen legyünk biztosak abban, hogy van egy elérhető segítőnk. Ő lehet akár egy ismerős is, aki telefonon elérhető baj esetén: a böjt ugyanis lényegesen nagyobb kihívás, mint a méregtelenítés.

Hogyan vágjunk bele?

Három szakaszra kell osztanunk a kúrát. Az átvezetés időszaka nagyjából egy hétig tart, ez idő alatt lényegében a méregtelenítésnek megfelelő táplálékokkal kezdjük meg a tisztulást. Itt találtok egy háromnapos méregtelenítő étrendet. Fontos, hogy megtartsuk ezt a szakaszt, nemcsak azért, hogy a testünket kíméletesen készítsük fel a szilárd táplálékok megvonására, hanem azért is, mert így tudjuk elérni, hogy a “nem evés” időszakában már valóban a mélyebb tisztulásra koncentráljon a szervezet, az átvezetés szakaszában már megszabadulva a mérgek egy jelentős, felszínen meglévő részétől.

Mi történik a nem evés során?

A második szakaszba, a “nem evés” időszakába érve hatalmas változásokat lehet megtapasztalni.

Ekkor zöldségek vagy gyümölcsök levét, esetleg egy héten át mindössze tiszta vizet igyatok. (Ebbe csak úgy önállóan tényleg ne vágjatok bele, beszéljetek szakértővel, orvossal, ez már nagyon haladó szint). Előfordulhat szédülés, görcsök, fejfájás, hányás, éppen ezért fontos, hogy elérhető segítőnk legyen krízis esetén.

A kúra akár sok lelki fájdalmat is felszínre hozhat, a böjtszakértő szerint sokan éppen ezért ismétlik meg az évek alatt újra és újra a böjtölést. A kúra végén aztán szépen, fokozatosan érdemes visszaállni – a már említett könnyű – megfelelő étrendre, hogy fokozatosan térjen vissza a szervezetünk a szilárd táplálékokhoz és a mindennapokhoz.

A böjtszakértőnk még több tanácsáért lapozd végig galériánkat, vagy fordulj hozzá a kérdéseddel a Válaszkereső oldalon!

Megnézem
Összes kép (1)

Így böjtöl a világ

  • Napjainkban a buddhista szerzetesek a déli ebéd után a következő nap reggelig nem esznek.
  • A mormonok minden hónap első vasárnapján böjtölnek spirituális és jótékonysági okokból. Azt a pénzt, amit ételre költöttek volna, jótékony célra ajánlják fel.
  • A szúfi szerzetesek is tartanak évente egy negyvennapos böjtöt – egyedül, elvonultan a világtól.
  • Az iszlám böjt a ramadán: ez idő alatt a hívők egy hónapon keresztül napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek, ihatnak, dohányozhatnak, és tartózkodniuk kell a szextől is.
  • Az indián törzsek sámánjainak böjtölniük kellett, hogy kapcsolatba tudjanak lépni a természetfeletti hatalmakkal.
  • Uszui Mikao japán szerzetes több hét böjt és meditáció után fejlesztette ki a reiki gyógyítást.
  • Állítólag a böjtöt mint gyógyterápiát már az ősi Egyiptomban is alkalmazták.

Lapozd át a galériát, és kiderül, milyen fajtái vannak a böjtnek!

Megnézem
Összes kép (1)

Még többet a böjtfajtákról a bojt.lap.hu oldalon találhatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top