Életmód

Illegális bevándorlónak nézik a plasztikai műtéten átesetteket

A szépészeti beavatkozások után nem egyszerű a régi okmányokkal utazni.
Előtte-utána
Előtte-utána

A dél-koreai plasztikai sebészeket a világ legjobb szakemberei között tartják számon, épp ezért rengetegen keresik fel őket más országokból is. A páciensek külsejét gyakran oly mértékben átszabják, hogy a beavatkozásokat követően egyáltalán nem hasonlítanak többé a korábbi önmagukra.

A külföldiek esetében a drasztikus változás rendszeresen problémákat okozott, amikor hazatérőben a korábbi okmányaikkal, de már a megújult külsejükkel akarták átlépni a határt, hiszen gyakran illegális bevándorlónak nézték őket. A koreai klinikák épp ezért újabban úgynevezett plasztikai sebészeti tanúsítványt állítanak ki, a páciens útlevélszámával, a kórház nevének és címének, valamint az ott-tartózkodás kezdetének és végének megadásával. Az egészségügyi turisták ezzel igazolhatják, hogy plasztikai beavatkozásokon estek át.

2011-ben egyébként mintegy 2500 egészségügyi turista látogatott Dél-Koreába, a legtöbben Kínából érkeztek.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top