Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Mit keres egy túlsúlyos nő egy aktfotón?

Mi a baj egy művészi aktfotóval? Elvben semmi. Kivéve, ha egy túlsúlyos nő van rajta? Réka kipróbálta; a róla készült meztelen fotót feltette a Facebook-oldalára. Vállalta a külsejét, kilói számától függetlenül. Kapott is érte hideget-meleget. Pontosabban inkább hideget.

Az inkriminált fotó kapcsán a testszégyenítés témáját járta körbe egy kerekasztal-beszélgetésen Schiller Noa fotóművész, Szabó Móni pszichológus, Andris, egy transznemű fiú, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, persze együtt az érintettel.

Először a képen szereplő nő, Szüsz-Szatmári Réka szólalt meg.
“Feltettem az aktfotót magamról a Facebook-oldalamra. A kép ott hevert fél évig a mappámban, pár lájkkal és kommenttel, amikor is a múlt héten jelentették. A képet így törölték, ráadásul közben nem kevés beszólást kaptam. Ilyeneket, mint: »Ne gondold, hogy bárki is a te kóros testedre kíváncsi.« »Tudod egészen mostanáig leszartam, hogy hány kiló, de attól még, hogy el van hízva, nem köteles mindenki mosolyogva megsimogatni a buksiját, csak mert bátran felvállalja meztelenül a publikum előtt, aztán tovább nyalni a seggét, amikor habzó szájjal reklamál, hogy leszedik, mert ellenkezik az oldal szabályzatával«, vagy »Szerintem elég kínos, hogy egy beteg ember betegségét éltetitek, gyakorlatilag mintha kitenném az AIDS-es hegeimről készült képeket, reklámoznám, hogy lájkoljátok, mert milyen menő büszke AIDS-esnek lenni, felvállalni a nagyvilág előtt, nem titkolni hogy ciki«. Ráadásul a hozzászólások egy része a saját ismerőseimtől származott.”

Ezekről a képekről van szó:

 

 

“Nem értettem. Ezek szerint van határa, vagy kell hogy legyen határa a meztelenség ábrázolásának? A vetkőzés kamera előtt egyébként nem új ötlet. Schiller Noa fotóművésszel nagyon régóta ismerjük egymást, így pontosan tudom, hogy milyen sztereotípiák ellen harcol, hátrányos helyzetű nőket ábrázol, szokatlan környezetben. Ilyen céllal készültek rólam is a fotók. A túlsúlyom miatt megszoktam, hogy az én testemre nem tekintenek szexuális tárgyként, inkább aszexualizálni szokták. A célom a fotóval az volt, hogy ezzel egész egyszerűen szembe menjek. Miért nem lehet vonzó és szexi az, aki merőben eltér a mai ideáltól?” – mondja Réka.

“De jól nézel ki, fogytál?”

Vajon milyen hatást várhatunk el egy olyan kultúrában, amely egyfelől ugyan egyre nyitottabb és toleránsabb, de talán nem pont a szépségideáloktól merőben eltérő jelenségekkel szemben. Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szerint túl sokat foglalkozunk a nők külsejével. Kritizálunk, becsmérlünk, minősítünk, sokszor még a dicsérettel is. “De jól nézel ki, fogytál?” – mondjuk például gyakran nőtársainknak, és bele sem gondolunk, hogy mi ennek a megjegyzésnek az üzenete. Rengeteget árthatunk a direkt vagy indirekt testszégyenítő megjegyzésekkel. Nem mindenki olyan erős, mint Réka. “Nézd, már, mekkora feneke van!” “Hogyan vehet fel ilyen alakkal valaki ilyen ruhát?” – sokszor hallani ehhez hasonló megjegyzéseket egy társaságban. De kiindulhat az egész egy olyan bagatell dologból is, hogy ha egy kisgyereket a szemüvege miatt csúfolnak, vagy ha egy nőnek beszólnak azért, mert nem festeti az ősz haját.

Tetoválás, piercing, lila haj, sokféle oka lehet annak, ha valaki a testszégyenítés áldozatává válik. A kövérség ezek közül kiemelten célponttá tesz. Miért van így?

“Nagyrészt a média hibája, mert a tökéletes alakú nők ábrázolásával ráragasztják a testszégyenítés kultúráját az olvasóra. Miért nem az számít, hogy hogyan érzi magát a másik ember? Vagy hogy mi az oka annak, hogy olyan a külseje, amilyen? Hiszen annak, hogy ha valakinek az alakja eltér az aktuális női ideáltól, ezerféle oka lehet. Van, amikor az önkifejezés eszköze, máskor betegség, adottság vagy baleset következménye.

De miért ekkora stigma a kövérség a mai társadalmakban? A kövérséggel senkinek nem ártasz a környezetedben. El tudod végezni a munkád, nem leszel kiszámíthatatlan és agresszív sem. Ha pedig az okokat nézzük, még csak nem is feltétlenül az igénytelenség van mögötte, vagy ha mégis, akkor az miért baj? Miért kellene, hogy mindenki a testedzésbe fektesse az energiáit? Vagy van itt olyan ember, akit soha nem ért megszégyenítés a teste miatt?” – tette fel a kérdést a végén.

“Te akkor most le fogod vágatni a melleidet?”

Andrisnak, egy huszonéves fiúnak transzneműként bőven volt mondanivalója a külső megjelenés fontosságáról és az ezzel kapcsolatos stigmákról. “Nekünk családon belül halmozottan jelen volt a testünkkel kapcsolatos probléma: anyám túlsúlyos volt, apámat ezzel szemben elfújta a szél, ami falun kevésbé számít pozitívnak egy férfi esetében. Engem nőként anyakönyveztek, de nem vagyok nő, inkább férfi, vagy még inkább semleges nemű. Tapasztalataim szerint az emberek ezzel nemigen tudnak mit kezdeni. Rengeteg beszólást kaptam, kapok folyamatosan. »Nézd már, ennek cicije van, nem lehet pasi.« Szerintem túl van szexualizálva az emberi test. A testrészeket is szexuális céllal nézzük. El sem tudom képzelni, hogy ne a testem alapján határozzon meg az, aki megismer.

Igaz ugyan, hogy volt olyan meleg párom, aki kivétel volt, de nemegyszer futottam bele egy vadidegennél ebbe a kérdésbe: »Te akkor le fogod vágatni a melleidet?« Pedig ez egy nagyon intim dolog. Mért érzik úgy az emberek, hogy egy transzneműnek vadidegenként nekiszegezhetnek egy ilyen kérdést?”

Kor, nem, bőrszín – a három kulcstényező?

Talán a kíváncsiság miatt – vette át a szót Szabó Mónika. “Három tényező alapján ítélünk meg valakit: neme, kora és bőrszíne. Ezeket mindenképp tudnunk kell egymásról ahhoz, hogy boldoguljunk. Andris esetében a nem kérdés nem egyértelmű, és ez zavarja az embereket. Szeretnék besorolni a másikat valamelyik kategóriába. Ki vagy, melyik nemhez tartozol, férfi-nő, a bináris kategóriák körül forog minden. A túlsúllyal kapcsolatban is rengeteg a sztereotípia. Az egyik ilyen, hogy a kontroll hiányával és a fegyelmezetlenséggel függ össze. Pedig ez nem feltétlenül igaz.

Igaza van Rékának abban, hogy a női testre ma jellemzően tárgyként tekintenek. Gusztálni lehet, fogdosni, alakítani, szépítgetni, javítgatni, teljesen más a jelentősége, mint a férfiak esetében, akiknél a test szubjektum, a személyiségük elidegeníthetetlen része. Az egész testszégyenítésben az a legnehezebb, amikor jó szándékkal van nyakon öntve. Az »előnyös« kifejezés agyonhangoztatása például ilyen. »Milyen előnyös neked az a szoknya!« – mondjuk a legnagyobb jóindulattal, ami mögött nyilvánvalóan az rejlik, hogy van mit eltakarnia. Magunkkal vajon nem ugyanígy csináljuk?

Fontos, hogy milyen a külsőnk, de vegyük végre észre, hogy eltolódtak az arányok. Először a saját magunk állandó kritizálását, sanyargatását kell abbahagyni, utána le kell szállni a környezetünkről is. Vigyázni kell a dicséretekkel is, a »de jól nézel ki, fogytál?« típusú megjegyzésekkel. A testünknek, általában a külsőnknek minden szituációban óriási a szerepe. A nők esetében még inkább. Ugyanakkor akadnak itt még bőven kérdések. Meddig vagy nő? Hol van az a súlyhatár, ahonnan már nem nőként tekintenek rád, hanem csak mint egy túlsúlyos emberre?”

Nekem így jó

A beszélgetés végén átadták a szót a hallgatóságnak. Egy nő felállt és megkérdezte: “Miért olyan irritáló, ha valaki szembe megy a mainstreammel? Azért, mert ez azt üzeni, hogy nem érdekelsz te, aki látod a képem. Én nem akarok megfelelni senkinek, így neked sem. Ez felerősítheti a dühöt magunkkal szemben, érezhetjük úgy, hogy én itt összetöröm magam, hogy leadjak néhány kilót, ezt a nőt pedig nem érdekli ennek a sokszorosa sem.”

Ha Rékának az volt a célja, hogy a testéről végre pozitív visszajelzéseket kapjon, akkor fel lehet tenni a kérdést: mindenképp ez a kép volt a megfelelő eszköz ehhez? Máshogy is átmehetett volna a fő üzenet, hogy nőnek lenni – a kilók számától teljesen függetlenül – nagyon jó. A meztelenség ehhez képest ebben a helyzetben eléggé provokatív, ami visszaüthet. Azoknak viszont, akik bőszen kritizálják őt ezért, nem ártana újragondolni, hogy valójában mi is történt. Szerződést kötött két ember: Réka és a fotóművész, hogy megcsinálják ezt a szép, művészi képet. Ehhez nekik joguk van, ahogy a művészetnek is joga van egy túlsúlyos nő ábrázolásához. Nekünk pedig jogunk van eldönteni, hogy kíváncsiak vagyunk-e erre a témára, magukra a fotókra, vagy nem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top