Életmód

Már a mobiltelefon vezetés közbeni kinyomását is büntetik

Hiába csörög, ne nyúlj hozzá!

A Kúria döntése szerint büntetendő telefonhasználatnak minősül még az is, ha vezetés közben akár egyetlen pillanatra is a kezünkbe vesszük, és “használjuk” mobiltelefonunkat: a bejövő hívás egy gombnyomással történő visszautasítása már a KRESZ 3. paragrafusának második bekezdésébe ütköző cselekedet – írja a Népszava.

A napilap az Ügyvédvilág.hu beszámolójára hivatkozva írta, hogy a Kúriáig jutott egy ügy, amelyben a rendőrök bírságot akartak kiszabni valakire, aki vezetés közben kezében tartotta a telefont. A felperes a szabálysértést nem ismerte el, mert a bejövő hívást azonnal kinyomta, pontosan azért, hogy ne kövessen el szabálysértést – ezt a járműben ülő tanú is bizonyította. A bíróságok rendre a rendőrségnek adtak igazat, végül a Kúria is így döntött.

Az indoklás szerint a mobiltelefon használata a telefonhívás fogadását, kezdeményezését vagy visszautasítását is felöleli. Minden olyan eset szabálysértésnek minősül, amikor a sofőr a mobil funkcióit igénybe veszi, figyelmét akár egy pillanatra is elvonva ezzel a vezetéstől. Akár egy gombnyomás is balesetveszélyes lehet, ezért a KRESZ vonatkozó bekezdése autóvezetés
közben a mobiltelefon bárminemű használatát tilalmazza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top