Életmód

Így spórolj a vízzel!

Rekkenő hőség. A gyerekek pancsolnak, mert ezzel legalább egy kicsit hűtik magukat. A gyerekek egyébként is szeretnek pancsolni, de hát így hogyan fogunk takarékoskodni a vízzel? Máté és Panna persze lelkesek, mikor az ötletekről van szó: "Nem mosunk fogat, vagy nem fürdünk!" Nekem azonban van jobb ötletem is!

De ki kell ábrándítanom őket, mert fogat is mosunk, és fürdeni is fogunk. Még szerencse, hogy olyan csapokat vettünk, amelyekben van perlátor! (Nem, nem értek a vízszereléshez, de szerencsére az IKEA igen, és a költségcsökkentéshez és környezetvédelemhez is.) 

Na, most nem érdemes rohanni és lecserélni a csapokat, mert a perlátor utólag is felszerelhető.

Ezzel az eszközzel akár 50-60% vízmegtakarítás érhető el (akkor, amikor a csapból folyó vizet használsz, zuhanyzol). A perlátor levegőt kever a vízhez, így olyan, mintha jobban megnyitnánk a csapot, jó dúsan folyik a víz, közben pedig kevesebbet fogyasztunk. Ez szinte alig észrevehető használat során, de a számlánkon jelentős a változás. Kisgyerekes családban elengedhetetlen!

Mit jelent ez anyagilag? Tudd meg A napfény illata blogról!

Így spórolj a vízzel!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése