Életmód

Kutyák segítik a rabokat

Kutyaterápiával enyhítik a bezártság okozta nehézségeket az ecuadori Santo Domingo börtönében.

A lopásért egy évre elítélt Mario még szabadlábon tanulta meg a kutyakiképzést. “A kutya valóságos áldás, visszaadta a lelki egyensúlyomat, a szabadságérzetemet” – mondta a kolumbiai férfi.

Az ecuadori hatóságok négy hónapja vezették be kísérleti jelleggel a kutyaterápiát a fogvatartottak közérzetének javítására. A kutyakiképző által tartott foglalkozásokon az őrizetesek labradorok, pitbullok, huskyk oktatásán vesznek részt. Korábban sok kutyát bántalmazott a gazdája, és a börtönbeli foglalkoztatásukat egyben az ő rehabilitációjuknak is szánják.
Egyes őrizetesek számára a kutyák heteken át az egyetlen látogatók. Az idősek közül sokakat senki sem látogat, pedig szükségük van arra, hogy szeretetet adjanak és kapjanak.

“Itt nagyon kemény az élet. Valóságos kínzás. Még a kenyér is borzasztó” – mondta a nyolc évre elítélt Alcides. “A kutyaterápiával legalább abba lehet hagyni a drogot” – tette hozzá. A börtön pszichológusa, Daniella Torres is megerősítette, hogy a kutyaterápiának ilyen hatása is van. “Ezzel a terápiával meg akarjuk változtatni az életmódjukat, hogy szórakozzanak, és kevesebb kábítószert fogyasszanak.”

A börtön egyik vezetője, Erika Rodriguez elmondta, hogy a program még a legszigorúbb biztonsági intézkedések között őrzött, 17 évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélt “nehéz” bűnözőknél is működik: “Kevesebb a verekedés, szívesebben vesznek részt a közösségi tevékenységekben és a munkában.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top