2014. November 17.

“Az állatok szelídítik az embert”

Saját életükben is megtapasztalták, hogy egy állat formálja, építi az ember személyiségét, kapcsolatát. Terápiájukban is rendszeresen segítségül hívják őket. A szakember házaspár történetei tanulságosak azoknak is, akiknek se kutyájuk, se macskájuk.

Szily Nóra

Psziché: Valahol elcsíptem egy mondatukat, miszerint amíg nem volt gyerekük, addig egy kutyát nevelgettek, ami a szülői szerepre való felkészülésben is segített.

Zelka: Ő Galiba. Rengeteg élmény fűz minket hozzá. Az ő érkezése után két évvel jöttek a gyerekek: Péter, aztán Lili.

Miklós: A párkapcsolatnak van egy “gondoskodás dimenziója”, ami nagyon hiányzik, ha nincsen kiről. Ez egy erős összetartó erő, amit részben Galiba által ismertünk föl. Ő irányította mind a kettőnk figyelmét a törődés fontosságára, fölnyitotta számunkra ezt a dimenziót, amit keveset emlegetnek.

Zelka: A párkapcsolatot igazán a közös élmény gazdagítja, ami akkor hangol jobban össze, hogyha mindkettőnknek új dolog. Ha lemegyek focizni Miklóssal, az nem jó erre, mert ő profi, én meg örülök, ha egyenesen belerúgok a labdába. De ha egy kutya pici korától ott van velünk, az mindkettőnknek újdonság. Közösen találtuk ki, hova vigyük kutyaiskolába. Mentőkutya lett, és közben mi is elvégeztünk egy mentőápoló-tanfolyamot. Vittük kiállításokra. Egészséges rendszert hozott az életünkbe, hisz naponta kétszer felálltunk a számítógép mellől, és sétálni mentünk vele. Így ismerkedtünk meg egy csomó emberrel, akikkel valószínűleg amúgy nem is találkoztunk volna. Nem szólít le az ember egy idegent az utcán, de ha ott vannak a kutyák, azok szinte közvetítenek.

Miklós: Galiba révén viszonylag kevés krízissel léptünk be a szülőségbe, mert megtanultunk a gondoskodás dimenzióban együttműködni. Emellett a párkapcsolat egy másik fontos eleme, az érintés is fókuszba került. A viszony kezdetén dominál a szex, de aztán időskorban inkább magán az érintésen van a hangsúly. A kutya ebben is old és tanít, hiszen kiköveteli magának. Olyan krízishelyzeteken is átsegíti a párt, amikor a szexualitás hanyatlása vagy valamilyen konfliktus miatt megszűnik az érintés. A kutya életben tartja az érintést és az érintettséget, ezért kevésbé válnak az emberek depresszióssá vagy agresszívvá.

Zelka: Ezt kutatások is bizonyítják. Az amerikai börtönök halálsorain rájöttek, ha az ítélet végrehajtására váró elítéltek kapnak egy tengerimalacot vagy pockot, amit simogathatnak, gondozhatnak, akkor lecsökken az agressziószintjük. Érdekes, ahogy az állatok szelídítik az embert.

Psziché: Mint Csengettyű úr, az egérke a Halálsoron című filmben. Az egyik kedvencem…

Miklós: Galibáról kimondhatjuk, abban, hogy sikeres párterapeuták lettünk, 70-80 százalék szerepe van. Egy kutyánál nem lehet tagadni, nem lehet ellentmondani, mert nem érti. Mondom neki, figyelj, nem kapsz kolbászt! Erre csorog a nyála és csóválja a farkát, hogy jaj, de jó, kolbászról van szó! Ha elutazunk, és két hétig felé se nézünk, akkor is ugyanannyira örül, amikor belépünk a kapun, mintha nem is lettünk volna távol. Jelen idejű lény, aki annak örül, ami van. És akit csak pozitívan lehet motiválni. A terápiában is ez az elvünk: a pozitív megerősítés.

Zelka: De továbbmegyek. Számunkra az állatok léte a pszichológusságunk fedőtörténete. Ha egy pár a gyerekkel együtt jön el, akkor először elmegyünk Galibához, vagy megnézzük a halakat, a kacsákat, de voltak nálunk nyulak, egerek, sőt kígyó is. Ha nem akarjuk, hogy a gyerek egy rendelőben érezze magát és feszengjen, akkor egy pillanat alatt kapcsolatot lehet teremteni vele, ha van egy ilyen közvetítő jószág.

Miklós: Mint diagnosztikai eszköz is fantasztikus. Hogy reagál valaki egy állat jelenlétére? Közeledik hozzá vagy visszahőköl tőle? Engedik a szülők, vagy rögtön fegyelmezik a gyereket? Az állattal való találkozás a családról, a családdinamikáról rengeteg adatot közöl kérdések nélkül is.
Zelka: Közben a szülők is arra fókuszálnak, hogy mit szól a gyerek a kutyához, a halhoz vagy akármihez. Elfelejtik, hogy pszichológushoz jöttek. Az állatok szinte kitakarnak minket, és emiatt sokkal őszintébb az egész helyzet.

Psziché: Milyen szituációkban, krízisekben hasznos, ha állatot tart valaki? Melyik állat miben segíthet?

Miklós: Vannak élményállatok, és vannak állatok, amelyekkel társként élményeket élhetünk át. Ez két különböző csoport. Utóbbiból elég kevés van. A ló, a kutya és a delfin ilyen. Ott az együttműködés a lényeg. Az állat társként van jelen, együtt élünk át valamit, ami oldhat egy traumát. Megjelenik a társas dimenzió.

Zelka: De más az, amikor maga az állat jelenléte, megtapasztalása ad élményt. Ez a szemléleti keretünk onnan ered, amikor egy apuka panaszkodott, hogy a tízéves gyereke már nem gondoskodik a nyuszijáról, amire annyira vágyott. Egy ilyen korú gyereknek az a feladata, hogy felfedezze a világot. Ha már két hónapot játszott a lógó fülű tapsifülessel, az már nem nagyon tudott újat mutatni. A kicsi ilyenkor már lépne tovább – egeret, papagájt vagy bármi mást akarna. Ez teljesen normális. A szülők fel vannak háborodva, hogy nahát, nincs felelősségérzet a gyerekben. Aggódnak, hogy majd milyen anya, apa válik belőle. Pedig nem lenne más dolguk, mint elajándékozni a nyuszit, és váltani. Támogatni a gyereket a felfedezésben, a tapasztalásban.

Miklós: Bár elég keményen hangzik, amikor arról van szó, hogyan tudjuk feltölteni az életünket új belátásokkal, metaforákkal, élményekkel, akkor a kisállat csupán egy fogyasztási cikk.

Zelka: Az, hogy örökké itt legyen, amíg él, nagy teher, és visszatarthat attól, hogy megéljünk egy jó élményt. Ha beszorítjuk a gyereket egy ilyen helyzetbe, akkor ami először érdekelte, visszafordulhat. Elveszti az empátiáját az állattal szemben, sőt megutálhatja. A pozitív élmény negatívvá válik. Jobb irányba viszi az állat sorsát és a gyerek fejlődését is, hogyha addig, amíg szívből tud figyelni rá, addig ott van, aztán elbúcsúzunk tőle. Az állatok vándorolhatnak a kicsik között.

Psziché: Tehát ne értsük félre a gyerek viselkedését. Megvolt, és lépjünk tovább?

Zelka: Jól működik az a gyerek, amelyik így reagál.

Miklós: Azért vannak állatkereskedések, hogy ezt megoldhassuk. A gyerekeknek fontos, hogy minél több viselkedésmódot ismerjenek meg, a siklótól a papagájig. Ez a fajta élmény nem arra való, hogy kötelességekre, kitartásra oktasson. Arra vegyenek neki a szülők egy hangszert vagy járassák sportolni. Az élmény élményre való. Erre gondoljunk a kisállatok kapcsán. A legtöbb állatnak elég szűk a magatartásspektruma. Ők az élményállatok. Nagyon jól fejlesztik a gyerek figyelmét, de hosszú távon már nem kötik, nem köthetik le azt. Újabb érdekes felfedezni való kell. Egy kígyó etetése élmény. Néhányszor. Aztán már nem. De például nagyon jól tudtuk használni terápiásan, ha valaki félt a kígyóktól.

Zelka: A bak nyulak agresszív, durva küzdelmének látványa is eredményesen használható a terápiában. Amikor az ártatlannak tűnő nyuszik egymás torkának ugranak. 3–5 éves
gyerekek testvérharcát elég jól lehet ilyesmivel csillapítani.

Psziché: Végignéz egy gyerek egy ilyet, és…?

Miklós: …megdöbben, hogy úristen, ezek az aranyos nyuszik mit csinálnak!

Zelka: Ugye a nyuszi alapvetően pozitív figura. Szinte az összes mesében a szelídség szeretetre méltó megtestesítője. Amikor az egyik durván bántja a másikat, az bemozdítja az empátiát. Sokszor könnyebben érez együtt a gyerek egy nyuszival, mint a saját testvérével.

Miklós: Ez megint “baktays” gondolkodás. Táptalajt biztosítunk. Egy élményt, ami bemozdít. Elsődleges célunk az, hogy ezt a nagy lökést megadjuk. A pszichológia gyökere, hogy le kell építeni a traumákat. Mi továbbmegyünk. Szerintünk nem elég feldolgozni vagy elrakni, felül kell írni pozitív élményekkel – ezt nevezzük katarzisnak. Tulajdonképpen amit mi itt csinálunk, akár nyúllal, kígyóval vagy kotlóssal, azok jelen idejű mesék.

Psziché: Életre keltett mesék.

Miklós: Igen, amik mellé mindjárt adunk egy személyre szóló narrációt is. Nézhetjük a baromfiudvar sajátos világát is. A kakas megtalálja a gilisztát, odahívja a kotlóst, az pedig a csibéket. Csodálatos végignézni a kommunikáció menetét. Csak ültünk a teraszon és néztük. Olyan volt, mint egy meditáció, valódi mentálhigiénés foglalkozás nekünk is.

Zelka: De tényleg, ki gondolja egy kakasról, hogy ilyen gentleman? Ezeket annyira jó látni, ahogy működnek!

Psziché: A viselkedésminták visszahatnak a kliensekre?

Miklós: Hogyne! Ezek metaforák, amikre igen nagy szükségünk van a terápiák során. E tekintetben is rendkívül inspirálóak az állatok.

Psziché: Milyen élethelyzetekben érdemes eljátszani a gondolattal, hogy be kellene engedni egy állatot a lakásba, az életünkbe?

Zelka: Tágítsuk ki a kérdést. Egy állatot be lehet engedni az életünkbe, de az is egy megoldás, hogy nem hozzuk haza, hanem mi megyünk hozzá! Ilyen lehet a lovaglás is. De mi is fantasztikus terápiákat csináltunk egy tanyán. Például válás után egy apával és a gyerekeivel. Kifejezetten rossz volt a kapcsolatuk, mert az anya az apjuk ellen hergelte a kicsiket.

Miklós: Az édesapa úgy tudta őket magával hozni a tanyára, hogy rájuk zárta az autó ajtaját, mert ki akartak ugrani, nem akartak vele jönni. Nagyon elmérgesedett a viszony. Reménytelennek tűnt az apa küzdelme. Aztán a tanyán az állatok jelenléte egyszer csak kiemelte őket ebből az ostoba gyűlölködésből. Találtak egy kisbárányt, akit a nyáj elhagyott. Együtt nevelgették. Létrejött a szövetség – a bárány közvetítésével.

Psziché: Egy állat segített a kapcsolat helyrehozatalában. Ugyanígy oldani képes a magányt is. Ha valaki egyedül él vagy éppen gyászol.

Zelka: Zseniális a magyar nyelv: a “se kutyám, se macskám” kifejezést használjuk arra, ha igazán egyedül van valaki. Az érzés, hogy fontos és nélkülözhetetlen vagyok valakinek, nagyon tud hiányozni. Egy olyan jószág, amelyik képes jelezni, kommunikálni, hogy neki szüksége van rám, nagyon sokat segít. Mindabban, amiről az elején beszéltünk, és azon túl is. Egy olyan állatra, akihez már elkezdtek kötődni érzelmileg, rengeteget áldoznak az emberek anyagilag és időben is. Olyan autót vesznek, amivel szállítani tudják, hozzá igazítják az utazásokat, és sorolhatnám tovább. Ez a megélhetési dimenzió.

Miklós: Tulajdonképpen kimondhatjuk, hogy az állatok az emberi kapcsolatok mind a négy, általunk fontosnak tartott területén segíteni tudnak. Legyen szó a gondoskodásról, az érintésről, a társas vagy a megélhetés dimenziójáról. Jó, ha ezt minél többen tudják és átgondolják. Mi sem tudtuk addig, amíg Galiba meg nem érkezett. Örökké hálásak leszünk neki ezért.