Életmód

Havat lapátol a kerekes székes nő – fotó

Massachusettsben rekordmennyiségű hó esett idén télen, az eltakarításából Crystal Evans is kivette a részét, annak dacára, hogy kerekes székhez kötve éli az életét.

A 33 éves családanya úgy véli, a hatalmas hó miatt nem állhat meg az élet és az időseknek, illetve a babakocsit toló szülőknek is lehetővé kell tenni, hogy közlekedni tudjanak. Épp ezért Crystal január óta mintegy 100 órán át lapátolta a havat az utcán, amihez a kerekes székét is felhasználta, mintegy hókotróként.

Havat lapátol a kerekesszékes nő

Az asszony a Facebookon önkénteseket is toborzott, akik hajlandóak segíteni a hó eltakarításában, mostanra már közel ötvenen csatlakoztak hozzá.

Crystal úgy érzi, csupán az állampolgári kötelességét végzi, emellett pedig annak a sztereotípiának is ellent szeretne mondani, miszerint a fogyatékkal élő emberek elvárják, hogy ne kelljen dolgozniuk, ne kelljen részt venniük a közösségi életben.

Forrás: Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top