Életmód

14 éve nem képes megszerezni a jogosítványt egy nő

A brit Janine Mars 2001 óta próbálja megszerezni a jogosítványt, ám rendre megbukik a gyakorlati vizsgákon.

A 31 éves nő már több mint 250 órát vett autóvezetésből, ezekre legalább 5000 angol fontot, vagyis mintegy 2,1 millió forintot költött. A 14 év alatt négy alkalommal próbálta meg letenni a járművezetői vizsgát, sikertelenül. Eddig öt oktatót “fogyasztott el”, és lakhelyén, Chathamben már feketelistán van az autósiskolákban, így nem vállalják az oktatását.

“Az autóvezetés nem természetes a számomra. Képtelen vagyok a kezeimet és a lábaimat egyidejűleg különböző dolgokra használni. 14 éve ez a problémám” – magyarázta sikertelensége okát Janine.

14 éve nem képes megszerezni a jogosítványt egy nő

Az édesanyja, Radha továbbra is biztatja a lányát, hogy próbálkozzon a jogosítvány megszerzésével, és már azt is felajánlotta neki, hogy ha sikerül, hozzájárul anyagilag az első autója megvásárlásához.

Janine úgy érzi, már túl sok pénzt és energiát fektetett a jogsi megszerzésébe ahhoz, hogy feladja. Ráadásul abból is elege van, hogy az életét a buszok és vonatok menetrendjéhez igazítsa.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése