Életmód

57 éves súlyemelő nagyi a net sztárja

A karcsú nagymama nem másban, mint súlyemelésben állított be világcsúcsot. Miután bezárt az uszoda, ahová járt, úgy döntött, súlyemelésre vált.

Az 57 éves nagymama az első brit súlyemelő bajnokságáról három aranyérmet hozott haza. Britannia legfittebb nagyanyja egy évvel azután állított fel súlyemelésben világcsúcsot, miután elkezdte a sportot. Lindsey Gowland tizenévesen kosárlabdázott, majd a következő 40 évét uszodában töltötte. Európai versenyeken aranyat, világversenyen ezüst érmet is szerzett, de amikor bezárt a helyi uszoda, arra kényszerült, hogy feladja az úszást. A nagymama ekkor kezdett a súlyemelésbe, amelyben alig egy év leforgása alatt 3 aranyérmet is szerzett korcsoportjában.

57 éves súlyemelő nagyi a net sztárja

Csak mert öregszünk, az nem jelenti azt, hogy nem kezdhetünk bele új dolgokba. A korral ugyan vesztünk erőnkből és fittségünkből, de azért sokat tehetünk, hogy ez ne gyorsan történjen meg.” – mondta az asszony.

57 éves súlyemelő nagyi a net sztárja
57 éves súlyemelő nagyi a net sztárja

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top