Életmód

Gyerünk, anyukám! – online közösségi torna oldal indul anyukáknak

Korábban többször is írtunk a Gyerünk, anyukám kezdeményezésről, szeptember 7-től indul, minden hétköznap több órával is vár benneteket Nóri. Ingyen órák is lesznek.

A kezdeményezést 2014 tavaszán indítottam, amikor saját 8  hónapos ikreim ellátása mellett nehezen tűnt megoldhatónak a mozgás. Éreztem, ha másokkal is megosztom az edzéseimet, az lendületet és kitartást ad majd a saját fejlődésemhez is, de ekkora löketre magam sem számítottam – meséli a háromgyerekes Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! alapítója. – Hát így született meg a Gyerünk anyukám! mozgalom, Facebook-közösség, online és offline térben szerveződő közösségi mozgással, melyet most új alapokra helyezünk. Szenvedélyemmé, életemmé, hivatásommá vált ez az ügy és szeretném kihozni belőle a maximumot.”  – mondja az eredetileg testnevelő szakos tanár Nóra.

Gyerünk, anyukám! - online közösségi torna oldal indul anyukáknak

Napi három idősávban, minden hétköznap délelőtt 10-től, délután 1-től és este 8:30-tól élő közvetítésben indulnak az órák, így talán nehezebb halogatni, majd másik napra tolni a kezdést, ami oly tipikus és emberi jelenség a bármikor végezhető teendők kapcsán. Lesz szülés utáni regeneráló torna, hasfalregeneráló jóga, flow és dinamikus jóga, nyújtás, pilates, latin fitnesz, preventív gerinctréning, mami-baba torna, formatorna light és extra.

 Olvass még a Gyerünk, anyukámról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top