Életmód

105 éves sprinter tartja a rekordot – fotó

Világrekordot állított fel 100 méteres futásban a 105 évet betöltöttek kategóriájában a magát "orvosi csodának" tartó japán Mijadzaki Hidekicsi. Az idős sprinter azonban nem elégedett az idejével.

A Usain Bolt jamaikai többszörös világcsúcstartó sprinter után “Arany Villámként” is emlegetett Mijadzaki Hidekicsi 42,22 másodperc alatt futotta le Kiotóban a 100 méteres távot egy nappal 105. születésnapja után, olyan korosztályban állítva fel ezzel világrekordot, amelyben korábban hivatalosan senki sem próbálkozott hasonlóval.

Túl lassúnak tartotta magát

“Nem vagyok megelégedve az idővel” – nyilatkozta a mindössze 153 centiméter magas és 42 kilogramm súlyú futó a rekordteljesítmény után, hozzátéve, hogy futás közben sírni kezdett, mert úgy érezte, túl lassan halad. “Lehet, hogy öregszem” – tette hozzá a magát még kezdő futónak tartó Mijadzaki, aki elárulta, hogy 35 másodperc alatt szerette volna teljesíteni a távot, ezért a továbbiakban még keményebben fog edzeni. Elmondta azt is, hogy rendkívül büszke az egészségére. Mint fogalmazott, a futást megelőzően kivizsgáltatta magát, és az orvosokat lenyűgözte állapota.

A 100 évesek világrekordját is ő tartja
A 100 évesek világrekordját is ő tartja – Forrás: guinnessworldrecords.com

Virág és oklevél

A 100 méteres távot rekordidő alatt teljesítő Mijadzaki Hidekicsit – aki még legalább 2-3 éven keresztül folytathatja a futást orvosai szerint – a célvonalnál hangos éljenzés és virágcsokrot nyújtó dédunokái fogadták, majd ezt követően átvehette a világrekordot bizonyító hivatalos oklevelet a Guinness tisztviselőitől.

Súllyal megpakolt táskával fut

Mijadzaki Hidekicsi 1910-ben született, amikor a Titanic még csak épült. Futással a kilencvenes évei elején kezdett foglalkozni, ő tartja 29,83 másodperccel a 100 évesek világrekordját is. A megmérettetésekre egy lakhelye közelében fekvő kiotói parkban szokott edzeni, ahol napi rendszerességgel tesz sétákat egy kilogrammnyi súllyal megrakott táskával a hátán.

Olvass még a futásról az NLCafén:

  •  Előtte-utána képek: rengeteget fogytak futással
  • “Csak magammal versenyzek” – Massányi Kinga maratonfutó
  • Ultrát futni combnyaktörés után – na ez a nem semmi!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top