Életmód

7 jel, hogy a pasid érzelmileg semmibe vesz

Az érzelmi bántalmazásról kevesebbet hallani, mint a családon belüli fizikai erőszakról. Nehezebben felismerhető, gyakran az áldozatnak is évek kellenek, mire rájön, hogy bajban van.

Csakhogy attól még, hogy nincsenek lila foltok és hegek a testünkön tőle, az érzelmi bántalmazás ugyanúgy erőszak. Amit hagy maga után, lassabban gyógyul, mint az igazi sebeink. Ilyenkor minden gondolatunkat és érzésünket elutasítja, figyelmen kívül hagyja, és elítéli a párunk, egyfolytában azt érezzük, hogy ami bennünk van, az rossz, és elkezdünk kételkedni magunkban.

Azért veszélyes formája ez a bántalmazásnak, mert csendesen, lassan mossa alá az önmagunkba és értékeinkbe vetett hitünket.

Egy egyszerű “Nőj már fel” vagy “Ne legyél már ilyen gyerekes” elég ahhoz, hogy elutasítva érezzük az érzelmeinket. Tulajdonképpen azt közvetíti felénk a társunk minden válaszával, hogy amit gondolunk és érzünk, az nem számít. Pedig az, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell, azt is jelenti, hogy két embernek össze kell hangolnia az érzéseit, és egyensúlyt kell teremtenie két különböző világnézet, gondolatvilág között. Ha az egyik elkerüli ezt a munkát azzal, hogy elutasít mindent, amit a másik gondol, akkor az már mindennek nevezhető, csak párkapcsolatnak nem. Az a megtestesült társas magány.

7 jel, hogy a pasid érzelmileg semmibe vesz

Mindenhol azt olvashatjuk, hogy a kommunikáció a jó kapcsolat alapja, de ha a párunk leállítja minden kommunikációra való törekvésünket, akkor esélytelenné válik az együttműködés. Egy kapcsolat márpedig kétszemélyes játék, amiben az egyik érzelmeit figyelmen kívül hagyni rendkívül hideg és szívtelen dolog.

7 jel, hogy a pasid érzelmi bántalmazó

1. Nem hozhatsz döntéseket.

Talán meghallgat, hogy fenntartsa az illúziódat, hogy érdekli, amit mondasz, de végül ő hozza meg a döntéseket a te szempontjaid nélkül. A véleményed nem számít.

2. Szemtől szembe elutasítja az érzelmeidet.

Nem borulhatsz ki pont most, mikor épp vacsorázni vittelek.”

3. Aztán megmondja, hogy szerinte mit érzel igazából.

Csak féltékeny vagy, mert szerinted flörtöltem a pincérnővel.”

4. Vagy megmondja, hogyan kellene érezned.

Inkább hálásnak kéne lenned, hogy én fizettem a vacsorádat.”

Annál nincs frusztrálóbb a világon, amikor valaki meg akarja mondani, hogyan érezz. Mint amikor ideges vagy, és azt mondják, hogy nyugi”. Agyrobbanás.

5. Nem vesz tudomást rólad.

A csendes terror fegyvere ez, amikor mondasz valamit, ő meg úgy tesz, mintha ott sem lennél. Mintha azt mondaná ezzel, hogy az érzéseid nem annyira fontosak, hogy felpillantsak miattuk a telefonomból”.

6. Mindig valahogy te vagy a hibás.

Nem vagy igazából boldogtalan, csak túl érzékeny vagy.”

Nem lehet valakit mindig túl érzékenynek titulálni, ha azt próbálja elmondani, mennyire boldogtalan vagy ideges. Ez azt jelenti, hogy nincs szükség rá, hogy beszélgessetek a negatív érzéseidről, mert nem valósak. Ha kicsit is bíznál bennem, nem balhéznál, hogy hajnali 3-kor jövök haza, és női parfüm árad a ruhámból.”  Veled van a baj, egyértelmű.

7. Elutasító veled.

Ilyenkor el is mondja, hogy miért nem beszél veled, nem csak hallgatásba burkolózik. Teljesen felesleges vitázni erről. Csak túlreagálod.” vagy Kit érdekel, hogy (ide jöhet bármi, ami téged mélyen érdekel)?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése