Életmód

Vedd észre, valójában milyen sikeres és boldog életet élsz!

Hányszor van, hogy borzasztóan érzed magad az életedben, mintha egy nagy katasztrófa lenne az egész, amiben semmi sem úgy valósul meg, ahogy akarod, a fejedben nem épp pozitív jelzőkkel illeted magad.

Pedig igazából, ha észrevennéd az életed apró sikereit, akkor rájönnél, hogy nem is olyan rossz az, amiben élsz, sőt talán még élvezni is kezdenéd. Brianna Wiest, aki önmagát professzionális emberi lénynek aposztrofálja, mellette pedig life-coach, írt egy 15 pontból álló listát, hogy mi minden van az emberek életében, ami mellett elmennek, pedig hálásak lehetnének érte és sikeresnek érezhetnék magukat tőle.

1. Befizetted a csekkeket ebben a hónapban, és talán még arra is maradt pénzed, hogy az apró, de nem feltétlenül szükséges dolgokat is megvedd. Ez már önmagában azt mutatja, hogy sikeres ember vagy, aki kézben tartja az életét.

2. Megkérdőjelezed magad. Kételkedsz az élet értelmében. Néha nyomorultul érzed magad. Ez azt jelenti, hogy nyitott vagy a fejlődésre, és tudsz objektíven nézni az életedre. A legjobbak a nap végén elgondolkodnak, hogy milyen más megoldási módokat használhattak volna a problémák kezelésére.

3. Van munkád. Mindegy, hogy milyen munkával, hány óra alatt, de pénzt keresel, hogy ehess valamit, legyen hova lehajtani a fejed és fel tudj öltözni. Nem kudarc az, ha nem pont álmaid állásában vagy épp. Bármilyen munkahelyen dolgozol, az azt jelenti, hogy függetlenséget szeretnél és felelősséget vállalsz önmagadért.

4. Kerítesz időt, hogy szórakozz. Törődsz a lelki békéddel még akkor is, ha a szórakozás számodra egy jó filmet vagy könyvet jelent, találsz valamit, amitől jól érzed magad.

5. Van étel a hűtődben. Azaz nem kell azon aggódnod, honnan kerül étel az asztalra holnap. Sőt ehetsz csak az élvezet kedvéért, nem pedig a túlélésért. Neked természetes, más hálás lenne érte.

Vedd észre, valójában milyen sikeres és boldog életet élsz

6. Van egy-két igaz barátod. A legtöbben a mennyiségen aggódnak, de nem a nyolcszáz ismerős kell ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben, hanem az a pár ember, akikre tényleg számíthatsz és akik tényleg szeretnek.

7. Nem az az ember vagy, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan tanulsz, fejlődsz és levonod a következtetéseket a tapasztalataidból. Csodálatos dolog visszanézni és látni, mennyit gazdagodsz lelkileg egy év alatt.

8. Ha beszélhetnél a fiatalkori önmagaddal, akkor tudnád neki mondani, hogy “megcsináltuk, megoldottuk, túléltük még ezt is”. Gyakran hordoznak múltbeli traumákat magukban az emberek, amelyek hatással vannak a jelen életükre, pedig ezek hozzásegítették őket, hogy olyanná váljanak, amilyenek. Leginkább nagy túlélőknek kellene érezniük magukat, nem pedig kudarcnak.

9. Van otthonod. Nem feltétlenül saját lakás, de ha van egy hely, ahol otthon érzed magad, van egy szobád, asztalod, ágyad, ahonnan irányíthatod a kis életedet, akkor már nyert ügyed van.

10. Voltak párkapcsolataid. Ez önmagában már jó hír, hogy képes vagy a szerelemre, az pedig még jobb, hogy felismered, ha olyan emberrel hozott össze a sors, aki nem való hozzád. Az önismeret és önszeretet lehetősége rejlik minden szakításban.

11. Érdeklődsz valami iránt. Akár a boldogabb életet keresed, akár egy jobb párkapcsolatot, esetleg csak egy jó könyvre, filmre vágysz, a lényeg, hogy van benned felfedezési vágy.

12. Tudod, hogyan viseld a saját gondodat. Tudod, hány órát kell aludnod, hogy kipihent legyél, kihez fordulj, ha összetörik a szíved, mitől vagy vidám, mit kell tenni, ha nem érzed jól magad, és a sor még hosszan folytatható lenne, mi mindent meg tudsz tenni magadért.

13. A céljaidért dolgozol. Még ha úgy is érzed, hogy már kimerültél, és úgy tűnik, nagyon messze vagy még tőle, mégis vannak álmaid, amelyekért megéri minden reggel felkelni és küzdeni.

14. De azért nem helyezed a boldogságodat a jövőbe. A legboldogabb emberek azok, akik a jelenben, ebben a pillanatban képesek megtalálni az örömet, annak ellenére, hogy még nem álmaik életét élik, csak tartanak felé.

15. Átmentél már pár nehézségen. Szembe tudsz nézni az élet kihívásaival, össze tudod hasonlítani őket, meg tudod állapítani a problémák nehézségi fokát. Tudod magadról, hogy felgyűlt annyi tapasztalat a hátad mögött, hogy egy sereg gondot megoldasz már nagy erőfeszítés nélkül. Az élet nem lett könnyebb, te lettél okosabb.

Olvass még többet a pozitív gondolkodásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top