Életmód

A titokzatosság felhője vesz körül – Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

Egy kicsit tudathasadásos állapot az, amikor az ember egyszerre szeret társaságban lenni, beszélgetni, emberekkel kapcsolódni, de közben zárkózott, introvertált és inkább olyan magának való fajta. Aki nem feltétlenül a társaság közepe. Vagyis néha igen, de aztán mégis inkább nem.

Például én pont ilyen vagyok. Örülök, ha emberek között lehetek, de közben mindig egy kicsit meghalok belül, ha túl nagy figyelem irányul rám egy társaságban. Ha találkoznál velem egy buliban, akkor az lenne a benyomásod rólam, hogy visszahúzódó, introvertált típus vagyok és keveset beszélek, talán még azt is gondolnád, hogy nincs véleményem, azért nem kapcsolódom be a társalgásba. Pedig van, szinte mindenről sarkos véleménnyel rendelkezem, csak épp nem érzem szükségét, hogy feltétlenül megosszam másokkal.

Nincs olyan kényszer bennem, hogy megmutassam magam, vagy hogy hallassam a hangom.

Nem azért csinálom ezt, mert félénk vagyok vagy önbizalom-hiányos, hanem csak egyszerűen nem bírom a reflektorfényt. Engem kiver a víz, ha sok tekintet szegeződik rám, és nem szeretem, ha több ember előtt kell beszélnem. Nem kell nagy tömegre gondolni, elég egy átlagos értekezlet, amikor minden kolléga jelen van, nekem máris heves szívdobogásom támad. Máskor viszont, a következő társasági eseményen lehet, hogy pont az ellenkezőjét látnád tőlem, ahogy feloldódom az emberek között és be nem áll a szám, ontom magamból a véleményt és a kreatív ötleteket halomra. Ilyenkor egy szórakoztató embert látnál, aki jól érzi magát társaságban és fürdőzik mások figyelmében. Mindkettő igaz lenne, mindkettő én vagyok.

Mondom én, hogy tudathasadásos állapot ez, a fenti leírás azt jelenti, hogy egyszerre vagyok introvertált és extrovertált. Ami elvileg két egymással ellentétes személyiségtípus, de mégis, rengetegen élünk így a világban, ezzel az ellentéttel magunkban. Nem vagyunk skizofrének, csak a személyiségünk egyik része sem kifejezetten hangsúlyosabb a másiknál, hanem ugyanolyan erővel vannak jelen bennünk. Azt már azért tudjuk, hogy nincsenek csak introvertált és csak extrovertált személyiségtípusok, mindenkiben keveredik a kettő C. G. Jung meghatározása szerint, és attól függ, hogy az egyik zárkózott, a másik meg nyitott személyiség, hogy melyik dominál benne. És akkor áll elő ez a helyzet, mint nálam is, amikor igazán egyik sem dominál, hanem egyszerre a kettő egymásnak feszül.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben
“C. G. Jung svájci orvos kezdetben Freud tanítványa volt, később azonban szakított mesterével, revízió alá vette a freudi tanításokat, és a régire támaszkodó, de lényegében új analitikus elméletet dolgozott ki. Tipológiai koncepciójának fő kérdésfeltevése: vajon a személyiség belső ösztönző ereje (analitikus terminológiával: libidója) önmaga vagy a külvilág felé irányul-e? E kérdés megválaszolása alapján az embereket introvertált (befelé forduló) vagy extrovertált (a külvilág felé irányuló) típusba sorolja. Az introvertált megfontolt, érzelmileg nehezen kapcsolódó, töprengésre, szorongásra hajlamos, míg az extrovertált vidám, tetterős, gyorsan reagáló, emberi kapcsolatokat szívesen teremtő személyiség. Forrás: Ranschburg Jenő: Személyiségtípusok 
 

Nem kifejezetten örömteli állapot ez, sokszor az ilyen emberek ellentétes üzeneteket küldenek tudtukon kívül a bennük lévő ellentét miatt a környezetüknek. Azt hiszed, hogy a kollégád olyan, aki boldog lesz, ha elhívod társaságba, ahol aztán nem igazán vegyül a többiekkel, sőt mintha kényelmetlenül érezné magát. Összezavarodsz, mert azt hitted róla, hogy barátkozós természet. És nem is tévedtél, tényleg barátkozós, csak épp a maga visszavonulós módján. Ahhoz, hogy a hozzám hasonló társaságkedvelő, de zárkózott embereket jobban megértsd, íme pár jellemző, ami alapján beazonosíthatod őket.

Ilyen az, amikor egyszerre vagy introvertált és extrovertált:

1. Nem antiszociális, csak szelektíven szociális vagy.

2. Általában csak egy vagy két legjobb barátod van az életedben. Nincs egy csapat barát körülötted. Nem tudsz annyi emberre odafigyelni egyszerre.

3. Az olyan társasági összejövetelekkel, mint a szalagavató vagy csapatépítő tréning, egyszerűen nem tudsz mit kezdeni, nincs számodra értelmük.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

4. Ha olyan társasággal mész bulizni, amellyel biztonságban érzed magad, akkor akár még a társaság lelke is leszel, aki az asztalon táncol, és hajnal háromig tolja egymás után a pálinkákat.

5. De utána azért szükséged van három nap magányra, hogy felépülj a buliból.

6. Ha teheted, elkerülöd az embereket, de ha mégis úgy alakul, hogy kapcsolatba kell lépned velük, akkor úgy tűnik, mintha az lenne minden vágyad, hogy emberek között legyél.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

7. A randizás furcsa élmény, mert mosolyogsz és beszédes vagy, amikor találkoztok, ám utána simán nem válaszolsz négy napig az sms-re, amit küldött utána. Pedig nincs vele semmi bajod, csak egyedül akarsz lenni egy kicsit.

8. Megvádolhatnak azzal, hogy flörtölős vagy, ami egészen nevetséges, hiszen a valóságban nagyjából összesen négy embert bírsz huzamosabb ideig elviselni magad körül.

9. Nem áll szándékodban, de a titokzatosság felhője vesz körül. Pedig nincs semmi titokzatos benned, egyszerűen csak nem érzed úgy, hogy tájékoztatnod kellene a körülötted lévő szociális hálót az életedről kétóránként.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

10. De vannak olyan napjaid, amikor ötpercenként frissíted a Facebook-státuszod, és twittelsz egyfolytában, mintha nem lenne holnap. Vagy épp törlöd magad mindenhonnan egy hónapra.

11. Mások furcsának láthatnak, mert egyszer kitárulsz előttük, aztán meg úgy teszel, mintha alig ismernéd őket.

12. Sosem értetted igazán ezt az introvertált vs. extrovertált dolgot, mert te nem tudod egyikhez sem besorolni magad.

13. Mindig azt hiszik rólad, hogy te vagy a legjobb jelölt, hogy előadd a prezentációt, szólj a főnöknek, ha nem tetszik valami, vagy beszédet mondj… Közben meg gyakorlatilag hányingered van, ha csak arra gondolsz, hogy konfrontálódnod kell, vagy sok ember előtt fel kell szólalnod.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

14. Küzdesz magadban folyton, hogy szeretnéd, ha észrevennék, milyen keményen dolgozol, de közben el akarod kerülni a feltűnést.

15. Az egész létezésed egy nagy talány, a határozatlanság a te kereszted.

16. A kedvenc helyednek valamilyen kávézót választasz, ahol vannak emberek körülötted, de félrevonulhatsz tőlük.

A titokzatosság felhője vesz körül - Ilyen az élet, ha társaságkedvelő és zárkózott típus vagy egyben

17. Szeretsz egyedül utazni, de szeretsz ott találkozni és beszélgetni emberekkel.

18. Évekbe telt, mire rájöttél, hogy igazából zárkózott vagy. Ha a közeli barátaidnak vagy családodnak ezt elmondod, akkor mindenki elkerekedett szemmel néz rád, és leginkább kinevetnek.

Olvass még többet az introvertált és extrovertált személyiségekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top